Mintha az örök úton levéshez kapcsolódna a Szent István Társulat Híd az égbe című

 könyvheti ajándéka (válogatta és szerkesztette Kindelmann Győző). A Szentlélek dicsőségét és Isten szolgálatát visszahangozzák ebben a könyvben a legszebb lírai sóhajok: „Az örök forrás, titkos útját járva / élő kenyérben életünk kínálja, / bár éjszaka van. / Ím, e sötétben látja a teremtmény, / hogy oltsa szomját, vizét fölkeresvén, / bár éjszaka van.” (Keresztes Szent János éneke) Mondhatjuk, természeti és fizikai áldást hoznak ránk ezek a hittel teli szavak, a fizikai és lelki szárazság ellensúlyozói, örök szomjúságunk oltói.
Külön öröm, hogy Árpád-házi Szent Imre alázatos imája is fölcsendül ebben a kórusban. Az Úristent megszólító igéje mindünk legszerényebb és leghőbb vágya kell legyen: „Tégy velem tetszésed szerint!” Imre alázata a középkori magyar kultúra Isten-közelségét hirdeti közel egy évezred eltelte után is. Annál is erősebben hat ma ránk ez a középkorból kihallott megrendítő kiáltás, mert ha igaznak tartjuk T. S. Eliot huszadik századi állítását, hogy „egy-egy nép kultúrája vallásának megtestesítője”, akkor az ifjú herceg szavai népünk sors- és végzet-vállalásának egyik első dokumentuma, nyitánya, lejtmotívuma. A kötet egy másik imájában mintha a magyar szent imáját folytatná Assisi Szent Ferenc, mélyítve bennünk az új ezrednyitánynak is szóló üzenetet, fohászos óhajt: „Uram, tégy engem a Te békéd eszközévé!
Gyakran az önvizsgálat, a lelkiismeret utólag mutatja meg tetteink mozgatórugóit. A Szentlélek jobbító akaratát romlottságunk nyirkos köddel fojtja meg. Csak csöndes visszapillantásaink váratlan fényében éld fel éberségünk. Csak ez a kegyelmi fény világítja meg gonoszságainkat, hogy belénk vésődjön helyes cselekvéseink reménysugara. Földi munkálkodásunk hídja, mely Istenhez elvezet, igencsak keskeny és megtalálnunk sem könnyű.
Kalász Márton, nagyszerű kortárs költőnk A lét elrejtetlensége című új versválogatásában ordas-történelemünkben megélt bárány-sors reménységéről vall: „mintha egy bárány szánná el magát / szánná magát, átmegy a pallón, vakmerő lesz / könnyű, igaz bárány: hiába nem hisz / abban, segít, hogy tárt karral vársz odatát” (Át a pallón).