Mimóza és a sejtelem2013.05.10. 06:33, Kovács Eleonóra
- Valami közelít. - jelentette ki a leeresztett redõnyök, csukott ajtók mögött, a rohamsisakot viselõ Mimóza.
- Ez általánosságban igaz tény. - felelte az állólámpából, függönybõl, pamlagból és vaskos enciklopédiákból épült barikádon kívül, a fotelben heverészõ Philipposz. - Az ablakunkkal szemközti megállóba épp most érkezett egy autóbusz. Én is hallottam.
- Nem így értem! - vágta rá harciasan, habverõvel a kezében Mimóza. - Érzem, tudom, látom, sejtem, hogy közeleg. Fájdalmas lesz. Mögöttem áll majd, csontos kézfejét a vállamra helyezi, miközben a tarkómon érzem nyirkos lehelletét. Ekkor megfordulok, bõr és hús nélküli koponyájának szemgödrébe nézek, és
- Felejtsd el a sci-fit! - mondta unottan Philipposz, és elnyomta a cigarettát. Az ablakhoz lépett, és felhúzta a redõnyt. Megrendülés nélkül szemlélte, ahogyan az ablaküvegen keresztül beáramló fény felemésztette a kopott függönyt, ferde állólámpát, rohadó pamlagot, dohos enciklopédiát. A fény tovább kúszott, és a Mimóza kezében tartott habverõ felé kapott, majd mohón a rohamsisak felé nyúlt. Mimóza a tükörbõl figyelte, hogyan foszlik le arcáról a bõr, egészen addig, mígnem a megállíthatatlanul terjedõ fénycsóva a bõr és hús nélkül maradt koponyájának szemgödrébe vájt.
|