Variáció nr 1

 

Nem tudhatom, másnak mit jelent a haza,

Legyen az falu, város vagy csak egy Tanya,

És hol van az a régi iskola?

Hova szorongva jártál egykor,

Csak megúszni a feleltetést.

 

A poros út, a kitaposott ösvény,

Folyópart, mélybe ránt az örvény.

 

Ártatlan, gyermeki álmaink,

Még tiszták voltak, mint a forrásvíz,

Amely fáradt vándort felüdít,

De felnőttkori, önző vágyaink,

Mindent elrontottak.

 

Mikor megszülettél, még nem ilyen voltál,

Csak időközben valahogy megváltoztál,

Otthon tanakodik a család, mivé lettél,

Ha jót nem is, rosszat miért tettél?

Mi haszna a világnak abból, hogy éltél?

 

Elmúlás

/három haiku/

1

Az ősz meghozta

A hajnali fagyokat.

Itt a szeptember.

 

2

A kert kopár már,

Meghalt minden virág, csak

A krizantém él.

 

3

A nyár sóhaját,

Őrzik még az álmaink,

De halványul már.

 

2013 szeptember

 

Könyörgés a templomért

 

Szemem merengve nézi Bús-Isten lakát,

mint holt király egykor volt dicső palotáját.                                                                       

Ferde torony, málló vakolat: Dicsérd az urat!                                             

Dicsőség Istennek, de az embernek gyalázat,

miként ama régi mesében a rest szolgának!

 

Hogy nem emeli kezét védeni örökségét.                                                                                            Évszázadok vérrel-könnyel megváltott kincsét.                                                                                             

Falait pingálta a jó maestro di Tomasszó,

de már őrá is rázárult a templomajtó,                                                                                    

és nincs kulcs, amely újból kinyissa.                                                                                                              

Uram, templomodat híveidnek add vissza!

 

 

Halottak napja

 

 

Égi lángok sírnak,

földön az emberek haldokolnak.

Sírok közt kereslek, hiányzol.

Egy gyertya pislákol.

Vén anyóka a temetőben ténfereg,

a gyertya lángol, hiányzol.

Csak a szél fütyül

bús gyászéneket,

a gyertya lobbot vet,

valaki temet.

 

 

Misztérium

 

 

Ragyognak a testek,

mikor suhan a képzelet.

A kéz megremeg,

mikor rajzolja a keresztet.

Halk szóval imádkoznak,

mikor mások ordítoznak.

Széthullott a világ,

hát állíts neki keresztfát!

 

 

A szeretetről

 

/Szent Pál nyomán/

 

A szeretet nem ékesszóló,

a szeretet nem gyűlölködő,

a szeretet nem hivalkodó

a szeretet nem megalkuvó,

a szeretet nem tolakodó,

hazugok közt nem hallgató,

a szeretet nem kisajátító,

a szeretet nem szűkmarkú,

de pazarló,

ínségben önfeláldozó,

a szeretet önmagáért való,

és a szeretet nem válogató.

De:

Olyan, mint a pusztába kiáltott szó,

olyan, mint az ártatlan gyermek,

aki ma született,

olyan mint az életet adó folyó,

olyan mint földnek a hótakaró.

Hallgat a túl nagy zajban,

de õ segít, ha baj van.

Ezért:

Légy egyszerű, légy bőkezű,

felejtsd el a sérelmet,

de a jóra emlékezz,

ne felelj, csak kérdezz,

a rútban is lásd meg a szépet!

 

 

Földönfutók

 

 

Hazaszeretet, egy a nemzet!

Miért?

A szlovák neked nem testvéred?

De hiszen ezer évig együtt éltetek,

ugyanahhoz a darab földhöz kötött sorsotok!

És ha jött török, tatár, orosz, német,

hát azt is együtt tűrtétek.

Vagy fellázadtatok, és kéz a kézben haltatok.

Az akasztófa alá tántorogtatok,

vagy kivégzőosztag elé álltatok,

akkor is együtt voltatok.

És a lövészárokban együtt vártátok a halált,

és együtt örültetek, hogy nem ti voltatok,

akit a golyó végül eltalált.

Vagy, ha szerettetek,

vajon másként vert a szívetek?

És bár mindenki más nyelven dalolt,

de a dallam azért még ugyanaz volt.

Hol a Tátra csúcsai az égre törnek,

és a sík nem pusztaság, hanem Alföld,

a Börzsöny bércei a Dunával

szövetséget kötnek,

Ipoly vize lomhán siet,

visz magával ezer évet,

partján boldog ősök álmodoztak,

és ha féltek, akkor imádkoztak,

közös nyelven, közös sorsban,

ma már más országban,

de ugyanabban a hazában,

mert Haza az csak egy van!

 

 

Konok hittel

 

 

(az evangélikus templom újraszentelésére,

kopjafa állítására, a Százdról kitelepítettek

tiszteletére)

 

Évszázadok távolából fölsejlik egy arc,

lehet, csak villámfény az éjszakában,

de azért mégis hozzád szól, neked üzen

az a konok, kemény szép paraszt arc!

Ki egykor leereszkedett a hegyekből,

telve szép reménnyel,

és még több kétséggel,

de legfőképp hittel!

Hittel akart gyökeret verni

ezen a tájon,

itt: Százdon!

 

Magának otthont építeni,

új generációkat nevelni,

ezen a török dúlta vidéken,

mit megszorongatott a történelem,

de hittel mégis túl lehet élni mindent,

el lehet viselni az elviselhetetlent!

Ezért kell házat építeni Istennek,

menedéket az embereknek,

hova szükségükben betérhetnek

egy imára,

vagy csak úgy,

mert olyan jó Isten közelében lenni,

ezért kell hát konok hittel megmaradni!

 

2003 szeptember 26

 

 

Mikor

 

 

Mikor harmadnapon feltámadtál,

már hitt BENNED a világ.

 

Mikor a keresztre szegeztek,

a tanítványok elcsüggedtek.

Mikor Péter a neved háromszor

megtagadta,

tizenketten mind megbotránkoztak

rajta,

mindnyájan lelkükkel bizonyítván,

õk voltak az igaz tanítvány.

 

Mikor Jeruzsálem eléd terült,

az asztalra füstölt hús került.

 

Mikor a népek téged imádtak,

az nem NEKED szólt, hanem másnak.

 

Mikor pedig csodákat tettél,

nem tudtad, de már akkor elvesztél.

 

Mikor kiűzted a kufárokat,

akkor éppen a kereszted ácsoltad.

 

 

Újkor

 

 

Feszül a bíborszín ég alja,

jussát követeli az éjszaka,

sarkára lépett a világ,

a jót mind kiirtották

mint a burjánzó gazt,

nem használ már a malaszt!

 

Látod, ott van egy keresztény,

függ, mint Jézus a keresztjén.

Kedves szava is csak fáraszt,

minek az a nagy alázat?

Gyanús mindenki, aki nem gyanús,

ha kell, találsz ellene száz tanút!

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés