Az évi 78 fokos középhőmérséklet, eléggé megviseli a majd félmilliós emberiséget. A dédpapák még hallottak valamit nagyszüleiktől az áramtalan világról. Most nagy hasznát veszik, mert összement az emberiségecske. Bizonyos értelemben képtelen kijelentésnek tűnik, de képtelenné váltak.
Valahol mélyen, irdatlan nagy kongó barlangok jelzik, hogy egyszer, még a lezsákmányolás előtt, kőolaj töltötte őket.
Itt-ott, kettéroppant, szétszáradt villanyoszlopok is maradtak, de (az újból) csupán két kezére számítható embertömeg, amit csak lehet felhasznál. Igaz, az éghajlatváltozás nem egyenletes. Az eurázsiai kontinensen, amit egy nagyjából ezer kilométernyi széles szárazföldi sáv köt össze Amerikával, a telek akár plusz harmincöt, harmincnyolc fokra is lehűlnek. A különben mindig munkára fogott élni akarók, olyankor hűsölnek.
Mint kijelentés, Óceánia szigetvilágának sincs értelme, ugyanis félresikeredett az előrejelzés. A tengerek szintje nem emelkedett, hanem csökkent, így össze van kötve Ausztráliával, és az azt körülvevő szigetvilág leszáradt nyomával.
Az Antarktisz, illetve a Szaharai Egyesült Államok éghajlata a legelviselhetőbb. Utóbbiban soha nem emelkedik ötvenöt Celsius fok fölé, a még néhány létező hőmérő higanyszála. Telente, a plusz huszonöt fokot sem haladja meg a hőmérséklet. Azt mesélik, hogy nem is olyan rég még homoksivatag lepte a vidéket, de most, a nagy vízfeltörések után, a világ legkényelmesebb élőhelye. Burjánzik minden.
A hőmérséklet viszonyokat tekintve, az Antarktisz valamivel jobb helyzetben áll. Ott akár plusz tizenöt fokig is lesüllyedhet a téli rekord hideg, de nyaranta úgyis eléri a hatvanat.
Az Európai Unió utódállamában, a J.J.-ben, ami a jaj-jaj lerövidítése, már harminc esztendeje az európai teve a konvertibilis fizetőeszköz, ami az akkor még létező borzbundát váltotta fel.
Sivatagban nehéz az élet, földművelés nélkül nehezen lehetne életben maradni. Tény, hogy az elnéptelenedés a hatalmas járvány, ami nem madárinfluenza volt, hanem a radikális, minden előjelzésnél gyorsabb klímaváltozás következménye. A fennmaradt emberiség, nem volt képes az elég gyors a visszalépésre. Akik még epilálták és manikűrözték magukat, meglehetős nehézségeket jelentett a rengeteg - fertőzéselhárító - ásó összehangolása. Az elején úgy nézett ki, csak drasztikus intézkedésekkel fog sikerülni.
Néhányat kénytelenek voltak bevezetni, ezek az intézkedések a mai napig élnek a Földközi árok demarkációs terület és a Szaharai Egyesült Államok között, ahová még zöld kártyát sem lehet szerezni. Az illegálisan bevándorolni próbálkozók, jobb ha előbb tisztességgel végrendelkeznek, egyébként munkaeszközeik is a semmi martalékává lehetnek.
Sokáig bírták az ökrök, de kénytelenek voltak tevésíteni. Másképpen nem mozgathatják gépek nélkül a tákolt szekereiket, bár az igavonókat csak a felsőbb rétegek engedhetik meg maguknak.
A középosztály még mindig elég jól jár, az ő szállítóeszközeiket a legszegényebb emberek vontatják, akik - ha egyáltalán van saját húzható kétkerekűjük -, a magukét is cipelhetik.
Ugyan nincsenek gyökeres különbségek, hiszen a rendkívül szeszélyes hőmérsékleti viszonyokat mindenkinek el kell viselni, nyár közepén a hetven fokban igen nehéz az élet. Ha nem lenne - az egyik dédapa állítása szerint biztosan nem -, allergén parlagfű, éhen pusztulnának. Ez az egyedüli növény, amelyik "tömegével" élte túl a Föld fölhevülését és fütyül az ózonpajzs megszűnésekor átvágott szalagra. Felavatták a pajzs nélküli Földet!
A hajdani fehér világban, pirosra ropogósodott emberek élnek, érzékeny, tapintást alig bíró bőrrel.
A hozam növelése érdekében, mindenki végigdolgozza a nem ritka nyolcvan fok körüli nappalokat,  munkavezetők és földtulajdonosok egyaránt. A hektáronkénti ötven, hetven tőnek feltétlenül meg kell maradni.
Nagy tűrőképességű ez a növény, mégis amint ráfújnak, pollenje nagy része azonnal megsül. Ugyanis darazsakon és legyeken kívül semmi nem élte túl a kemencekorszakot. Nincs ami beporozza a megmaradt három indoeurópai növényt. Ha a kukoricának egy speciális, nem magától kifejlődő változata, a kórókukorica, illetve a szalmagabona nem létezne, nagy bajban lennénk.
Egyikük sem hoz termést, eleve száraz szárak nőnek, akár fél méter magasra is. Ezért gyökérről szaporíthatók csupán, de sokkal gyengébb a terményhozamuk, mint a parlagfűé. Alig húsz tő hektáronként.
Ha a gyér lakosságú Európában, néhány jótékony, napra kevésbé érzékeny, Szaharai Egyesült Államokbeli asszony meg nem tanítja a nőket a vízhordásra, már mindenki szomjan halt volna. A folyómedrek autópályához hasonlítóan kérgesek, a patakokról nem érdemes beszélni.
Egyedül a Duna, Volga és némely nagyobb folyó törpített változata élte túl szinte csermely formában az egészet. Ezért az ivóvizet folyamatosan hordani kell, nem lehet nagyon eltávolodni ezektől az életet adó helyektől. Talán húsz kilométerre, amit naponta néhányszor futva meg kell  tenni a fejen hordott korsókkal. A tevéket sem lehet a végtelenségig túlhajszolni, szükség van minden más irányú tevékenységükre, de természetesen ők is besegítenek a vízhordásba.
Az öntözést a megapadt óceántavakból oldják meg. Kérdés, hol van a víz? Bárhol jelen lehet pára formájában kérem tisztelettel, de mivel nincsenek meteorológusok, senki nem tudja meghatározni, mégis miért csak bizonyos helyeken. Az említett kettőn, az S E Á és az Antarktiszi királyság fölött  feltétlenül. Még Mongóliát és Katalóniát említhetjük csapadékban, helyesebben párában gazdag területnek.
Egyenlő társadalom soha nem létezett és nem is fog. Az tagozódás - gazdagok, középosztály és nagyon szegények -, jelen vannak. A zavarosban nagyon jól halászni tudók - kevésbé szigorúan élelmesek -, valahol hallották, hogy az elektromosság előtt is létezett jégszekrény. Ezért az egyedüli, nem mezőgazdasággal foglalkozó tevékenység a sok-sok földbe vájt veremlakás között az árnyékszék ágazat.
Benn kórólevest, szalmafőzeléket, a szebb napokon vitamindús skorpió becsináltat esznek parlagfű körettel. Ahogy az lenni szokott, a skorpiók mindent jól bírnak, a megmaradt emberek vagy immúnissá váltak a csípésre, mert mindenhol jelen vannak, vagy nem. Éppen ezért csökkent a nagy járványt túlélők száma másfél milliárdról, fél milliárdra.
Nem egyszerű feladat a nitrogénes jég akár fél méterre történő (olvadás nélküli) szállítása, de ha sikerül, az egymás mellé felállított árnyékszékek - kérem ne asszociáljanak semmiféle pottyanó dolgokra -, a sok tevebankós dúsgazdagok életet enyhítik. Mindig óriási rizikóval lépnek be, csak saját felelősségükre vetik alá magukat a hűsítő veszélynek. Alá is iratnak velük egy nyilatkozatot, mint a műtétek előtt, annak idején amikor még léteztek kórházak. A benti plusz húsz Celsius fok utáni kilépés az ötvenöt fokkal magasabba, már nagyon sok áldozatot szedett.
Ezek az élelmes emberek még rendesek is, mert részletekben hajtják be a luxusjuttatás árát. Tevénkénti kilókban számolnak, s amint összejött egy egész teve, azonnal - mondhatni pillanatok alatt - fogyasztják el. Még az ő nitrogénnel dúsított világukban sem célszerű perceknél tovább sütetlen, főtelen húst meg nem enni, mert a baktériumok és vírusok fittyet hánytak a számukra jelentéktelen időjárási változásra.
Éppen most indítottak útjára egy bizottságot, amely a demarkációs övezetek számító Földközi árkon átjutva, megpróbál tárgyalásokat kezdeményezni a Szaharai Egyesült Államokkal.
A Földközi árokról azt mesélik, olvasni is lehet, mert a könyvtárak és más épületek épen maradtak, hogy ott valamikor, néhány évtizede, egy tenger himbálózott. Amint aláereszkedett a világóceán szintje a Gibraltári és Szuezi szikes árkok mögött, az a csepp kicsi tenger elpárolgott.
A tárgyalóbizottság útban van, félő hogy a féltve őrzött határig egyáltalán nem jutnak el. Fölösleges a fehér teveszőrt lebegtetniük, mert a célország lándzsákkal és nyilakkal felfegyverzett határőrsége, amint lőtávolba kerülnek cselekszik. De aki nem próbálja meg életkörülményeit itt a Földön feljavítani, az nem érdemli meg ezt a Földet.