2014.03.03. 09:20, Netala
Temérdek kincs, amihez fájdalom, mélység, repülés
önmagammal vívott harc tapad
megalkuvást nem tűrő játszmák ezernyi fintorral szemben
miért küzdöttem, s adott hont, saját világot
eltűrni, tűrni, remélni, várni, kivárni.
Ami bezárta a sötétség és félhomály vaskapuit
ami bátorított és letörte a gyávaság gúnykacajával lezáró lakatját
ami eszmét, ideát, vallásomat építette
mint menedéket és túlélést nyújtó bárkát.
Minden mi vigasz, jó szó, kedvesség, öröm
boldogság oltárát építő alapkő
mindaz, mi méltóságot adott és nyújtott számkivetett elvetéltnek
ami szépséget lehelt lélekből lélekbe
minden dallam, ami nem túl laza és nem feszes húrból fakadt
így együtt játszott a pillanattal...
Nem hiszem el, értelmetlen, halálsoron váró ítélettel lenne egyenlő
ha elhordaná, elvenné a múló idő és vasfogával rágná
moly táplálékává válna, mint holmi rongy...
Halhatatlan lelkem, mi ebből az időből egyszer kilép
vándorbotjára támaszkodva tovább megy ismeretlen tájra
ahol Isten ezernyi szépet, jót teremtett vándorainak
vallom, hiszem, hogy nem múlandó, mindörökké megmarad
mert hozzám tartozik, lényemmé vált,egy velem, én vagyok.