Rég volt, szép volt!

Ha eljön a tavasz, a gyönyörű május, mindig felidéződik bennem, egy régi május elsejéhez fűződő történet. Már vége volt a háborúnak, vártunk egy szebb, békességesebb világot.Bizakodva néztünk a jövőbe. Én akkor 15 éves voltam, se kicsi, se nagylány. Ha dolgoznikellett, azt mondták, elég nagy vagy már, hogy megcsináld, de ha moziba, vagy ne adj Isten’táncolni, mentem volna, kislány vagy még, mondta édesanyám. A nővérem, alig másfél évvelidősebb nálam, de már javába nagylánykodott, sőt udvarlója is volt. Hogy őszinte legyek,utánam is meg fordultak a legények, és ha néha, néha elmehettem a bálba, végig táncoltamaz éjszakát. Akkoriban még szokás volt a szerenádozás, no meg a májusfaállítás.Ami úgy történt, hogy május első éjszakáján a legények egy, egy nyárfa ágat vágtak, színesszalagokkal díszítették és a kiválasztott lány kapufélfájára, vagy a háztetőre tűzték. Ha komoly szándékú volt az udvarló, a papírszalagok helyett, selyemszalagok, sőt selyemkendő is került a májusfára. Hát én még messze voltam a komoly udvarlónak a gondolatától is, de azért mindig vártam a május első reggelét, vajon kapok-e májusfát?1949-ben történt. Akkoriba a falusi emberekre nehéz idők jártak. Ezek voltak azok a „padlássöprögetős” évek. Ráadásul, itt a Románhatár mellett, nagymértékben dúlt a csempészés is. Hogy a románok jártak át, lopni, vagy a magyarok hajtottál át a határona lopott jószágot, ma sem tudni. Mi tanyán éltünk, alig 200 méterre a határtól, sok állatotartottunk, volt mitől félni, Édesapám az ajtó mellé támasztotta a vasvillát, hogy szükségesetén megvédhesse a családot, meg a jószágot. Volt három éber kutyánk, két puli meg egynagytestű német juhász, ők segítettek a házőrzésben.Azon a bizonyos május éjszakán arra ébredtünk, hogy a kutyák vadul ugatnak. Nagyon fogják, suttogta anya, biztosan a tolvajok! Kiugráltunk az ágyból, édesapám, a vasvillával felfegyverkezve indult kifelé, édesanyám is előkapta a kisfejszét, ment Ő is segíteni.Én persze nem maradhattam, mentem utánuk. Ahogy az ajtón kívül értem, hallom ám, hogyvalaki leszól a tanya tetejéről: Sándor bátyám, én vagyok a T. Jani, csukja már be a kutyákat,mert itt virrad ránk a reggel, nem merünk lemenni! Mit kerestek a háztetőn, éjszakának idején, kérdezte édesapám nem a legbarátságosabb hangon. Hát nézzen ide, jött a felelet, májusfát tűztünk a lányoknak. Engem aztán édesanyám beparancsolt, „meg ne lássanak így, ingbe”Be is mentem én egy szóra, de a boldogságtól aludni nem tudtam, éreztem, az a májusfanekem lett állítva! Másnap éjjel, amikor megszólalt az ablak alatt az éjjeli zene, bizonyossá vált a sejtésem, mert a nevem is bele lett dalolva a nótába. „ Aranyos Bözsikém,majd fogsz te még sírni”

Sírtam e, nem tudom már, de azt az orgonavirágos május éjszakát máig sem feledtem!