2014.11.28. 12:32, Dudas Sándor
El kéne mesélni
az életem,
úgy, hogy mások megértsék,
de inkább, hogy én is értsem,
mert van úgy,
kérdés kérdésre szemez.
Az álom, ami barlangomból kivezet,
csupán csalétek a halandónak?
Miért folyvást a földön,
sodródva az idő tengerén,
ha közben fenn az égben
és minden pillanatban
várható a zuhanás?
Sorsom előre megírtan irányított?
Mégiscsak ez látszik valónak,
az előttem szétterülő élet,
és nem hihetem, hogy minden úgy igaz,
ha másképpen hiszem!
Létezik kettős értelem?
Kiülök a versek teraszára,
mert ahol élek, az a földem, a házam, a vers.
Látható vagyok. Akik látnak:
alattam a föld, felettem az ég
és a kettő közt önmaguk a létra!
A Mindenség impulzus-áramlásában
összemosódnak formák, színek.
Tudathatáron túl Szüntelen Ébrenlét.
El kéne mesélni
az életem,
hogy álmomban hallom a hangokat,
magvas beszélgetésekben veszek részt -
Morpheus tréfája mindez?
Ébredéskor a csönd hármastükrével
szembesülök: születésem előtti,
életem utáni és az élő hangtalansággal.
Miféle törvények vigyáznak,
mert nagyon énül vagyok
s ez nem osztható!
Ha költő akarnék lenni, Dudás Sándor szeretnék lenni.