Csárádi Edit: Csend ült a szívemen2015.11.08. 08:56
Csend ült a szívemen, fura félálmok hosszú sora után, rég elfeledett, elporlott ősök, palócok, ízes szavaikkal, nyílt szemükkel, tiszta szeretetükkel....fölém hajolt a somoskőújfalui temető szelíd lankáival, nagymamámék ma is álló régi háza-szoba, konyha-elhagyatva, magányosan sóhajt egyet, fölém hajolt a Karancs, ezerszín ősz-színbe öltözötten, Salgó vára, az újjáépített lakótornyával, ahová gyerekként mindig vittem követ, ahogy a hegy aljában kérte a tábla, hogy legyen miből újra építeni, színes virágcsokor az erdő legszebb virágaiból: a szelíd-könnyes emlékek...Eresztvény, az erdő, lábamhoz simuló, csodaszép rajzos ónémet juhászkutya, Dédmama ősz haja hosszú copfba fonva, kezébe fogta maszatos kislány kezem, most is érzem melegét...Itt vagyunk-súgják az ősök, érzed? Benne vagyunk a szállló porban, az úszó ökörnyálban, az erdő rozsdás faleveleiben, a meséket súgó fákban, erdei állatokat bújtató sűrűben, tiszta vizű locsogó patakokban, a Nap melegében, a falu megnyugtató, békés csöndjében, a szíved mélyén lapuló gondolatok kusza sűrűjében.
Gondolatban megszámláltam közeli halottaim: hat szál gyertyát gyújtottam, és még egyet: Anyám, anyai nagyszüleim, apai nagyszüleim, Endre, egy pillanatra mind közel léptek, majd siettek tovább, oda, hova hosszú vándorlásuk után az emberek pihenni térnek...a külön gyertya a nem ismert, mégis most közel érzett ősöknek szólt, köszönöm nekik, hogy most vagyok, nők, férfiak hosszú sora, szenvedésekkel, örömökkel, felvillanó boldogságokkal, mesébe illő, nem ismert történetekkel, köszönöm mindőtöknek....
|