Dudás Sándor: Képzeletemnek tág teret biztosít a csend.2016.02.21. 07:43
Erősen havazott. Úgy éreztem, sose ér véget! Álltam mamáék kerítetlen tanyája és a Zagyva-gát között. A szürke égbolt hatalmas burája alatt körös-körül hóesésbe veszett a láthatár. Késztetést éreztem: látni a gáton túli tájat, a folyót! Télen, hóhullásban még nem láttam. A látványért fel kellett volna mennem a havas gátoldalon, s meglátom, amiben tavasztól őszig, oly sokszor gyönyörködtem. Csak még télen nem, hóborítottan. Végül nem mentem fel. Téli szürkeség, fásultság... Élénk képzeletem pótolta, elnyomta a valóságos látvány utáni vágyat! Ahogy lefestődött elém a fehér ártér, az ágas-bogas ártéri fák, a sötét víztükör, a táncoló hópelyhek – mind érdektelennebb lett a valóság. Kielégített a vizualizált látvány, ezzel együtt a látványra ösztökélő vágy alul maradt.
Diófánkról sokszor tekintgettem Tápiógyörgye, Újszász felé, képzeletemmel festegetve a múlt legendáit. A török sereg 1552. szeptember 4-én, a megáradt Zagyva árterét elkerülve, a mai Újszilvás területén vonult Eger ellen. Fenn a diófa tetején, messze ellátva, az Ilike hídjára képzeltem magam, nézegettem a Só-út felé, a Kőkereszten innen és túl. Az Ilike-folyáson odaát, közvetlenül a parton, szűk utcát képezve két sorban szalmatetős házak, a falak sárlécből. A házak közt szabadtéri tűzhelyek. Füst száll. Nyugodt tempóban, lassan teszi dolgát a népség; asszonyok, gyerekek sürögnek-forognak. A férfiak a közeli erdőben vadásznak. Vált a kép: a településen lakók felfigyelnek a mai Újszilvás felől közeledő szokatlan zajra: távoli dobpergés. A porfelhőben lovas- és gyalogoskatonák jönnek, borotvált fejűek, bugyogósok, turbánosok. Ágyúkat vontatnak, lófarkas zászlók lengenek. Jön a hadnép hosszú sorban, derekukon görbe kard, vállukon átvetve tegez, a tarsolyokban nyílvesszők. A fegyvereken csillog a szeptemberi fény. A kis fatemplom félrevert harangja zúg-zeng. Füzesmegyer maroknyi népe menekül...
Csoda, hogy le nem estem a fáról!
|