Magyarrr

(17. fejezet)

„Ez hát nemes hüszkeségünk,
Melyról annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik...”
                                          Petrovics

"Magyar Élet". Így hívják az egyetlen, egész Ausztrália területén árusított, magyar nyelvű papíradékot. Sokféle élet van, mint például hosszú élet, betyár élet, kurva élet, magyar élet stb. Az újságnak az utóbbi nevet adták valamiért.
Éppen vettem egyet, amíg a parkolóőr az ablaktörlőm alá tett egy ötven dolláros kormányfejlesztési csekket. Ebből is láthattam, hogy szép idő volt.
Húsz perc múlva otthon voltam. A Kidman St.-i lakásomban a vécé ablaka nézett a tengerre, amit én jó ötletnek tartottam. Mert ha az embert a Föld középpontja felől egy porceláncsésze határolja is, a körülhatároltság érzése nem tud eluralkodni az emberen, ha közben fölső arca felől az óceán — mint a végtelenség egyik szimbóluma — vizslatásának egyetlen akadálya egy nyitott ablak.
Nem haboztam. Kávémmal és a Magyar Életemmel betelepedtem a vécére, ahol valamiért sose sajnáltam az időt újságolvasásra. Hozzákezdtem hát néhány elég fontos dolog véghezviteléhez, és belelapoztam az újságba. Aszongya. "Magyarul beszélő AUTÓJAVÍTÓ ÉS FESTŐ kedvezményes áron.”
Úgy se kell. Én most elvagyok. Ingyen se kéne egyik sem. Egy hálószobám van. Aztán meg csak úgy, hogy: "FIGYELEM! ÚJDONSÁG! FIGYELEM! Új regény a magyar irodalomban. Megjelent a várva várt VÉGZETES SZERELEM, Milosevicsné, Farkas Mária gyönyörű regénye! Kapható az írónőnél. Lot 1. Moores Rd. Clyde, VIC. 3978. Telefon (059) 985498. Ára: $16 plusz postaköltség." Leírtam a címet, mert gondoltam: nem fogtok csak ott ülni, hanem hirtelen rendeltek egyet, most, amikor "új regény a magyar irodalomban"!
Elhelyezkedek kényelmesen, már amennyire lehetséges, mert bár komplikációk nem léptek fel (ezek a mai kávék fölérnek egy hashajtóval), de ahogy lapozok, a dolgok kezdenek olyan drámaivá válni, mint egy végbélátültetés. A támla egy kicsit nyomja a hátam, de hát majd előrébb dőlök, különben sem kell a vécén feküdni...
„Levél Dél-Amerikából.” Szívem a torkomban dobog. Egyébként csak elhatározás kérdése az egész. Ha az ember elhatározza, hogy olvas egy cikket, akkor elolvassa. És ahogy ez sejthető is, én ma igen határozott vagyok. Megtudom a cikkből, hogy mi történt. Az történt, hogy egy Dél-Amerikában élő magyar hölgynek a fülébe jutott: egy híres magyar író valahol azt mondta, hogy az emigrációban élő magyarok nem ápolják kellőképpen a m-(mmm-MMM-MAAAAuu-elnézést!) magyarságtudatukat. Azt mondta. Csak nem fogja nem azt mondani... Elolvasom még egyszer a szót. MAGYARSÁGTUDAT. (Előbb is annak tűnt.) Értem én, szóval azt nem ápolják. Fölállok, úgy ahogy vagyok, végig nézem magam, hátha találok magamon egyet, de nem látok semmi szokatlant. Azért a nagy tükörig elcsoszogok (nem olyan egyszerű ez, ha az embernek a térde alatt van az öve), megnézem magam hátulról is, de amennyire látom magam, sehol egy magyarságtudat. Visszaülök hamar. Ezek a plasztik ülőkék nagyon gyorsan kihűlnek. Olvasom tovább a cikket, hátha megtudok valamit az ápolandó dologról. A dél-amerikai hölgy úgy érzi mélyen (ott lent délen), hogy igazságtalan a vád. Mert ők ott délen (ahol meleg van télen) igenis ápolják a magyarságtudatukat! Nem azt mondta, hogy egy nagyobb folyó két partján tízmillió embernek sejtelme sincs arról, amit már megint nem ápolnak valahol, és ennek a valaminek az ápolását valaki azokon keresi, akik egy kitalált nyelven vinnyognak az orvosnál, ha oszlásnak indul a szájpadlásuk, húszezer kilométerre a jáki templomtól, hanem azt mondta, hogy "de bizony ők ápolják a magyarságtudatukat". Így, hogy nem kellett többé attól tartanom, hogy nem ápolják, egészen megnyugodtam. Vagyis ők, ott, Dél-Amerikában igenis vannak annyira magyarok, amennyire egy magyarnak magyarnak kell lennie. Már ha emigrációban él. Hm. Van már öt éve is, hogy ééé(elnézést-egyp-illanat-jó) jóideje emigrációban élek (szóval ilyesmiben), úgyhogy fönnállhat a gyanú, hogy nem vagyok annyira magyar, mint kéne. Belátom, hogy régebben (a Kossuth utcában) ez nem volt annyira érdekes, de itt a Kidman St.-en fontos lehet, vagy Mascot-ban, ahol dolgozom, igen, tényleg... mert talán nem lennék kellőképpen magyar immár. Hm (prrrrr) márpedig biztosan nem vagyok, egyszer csak valahol valaki fölállt és azt mondta. Csak ülök itt (mint aki jól végezte dolgát) és azt se tudom, hogy elég magyar vagyok-e. Ülök itt - ülni mindenki tud - és azt se tudom, mi az, hogy jobban magyarnak lenni. Mi lesz ebből...
Lehet, hogy az embernek az a feladata, hogy magyar legyen. De lehet, hogy csak a magyarnak. De nem... a magyaroknak az, hogy nagyon magyarok legyenek. Híres írók, lehet, hogy Magyarországon élő magyaroktól is elvárják, hogy magyarok legyenek. De lehet, hogy tőlük nem, mert ők amúgy is magyarok. Persze könnyű nekik. Nem lehetnek olaszok, miközben magyarok. Aki amúgy is magyar, annak nem kell nagyon magyarnak lenni? Lehet, hogy kell. Hm. Nem olyan egyszerű ez. Lehet, hogy az a magyar, aki Magyarországon született. De most derült ki, hogy attól még lehet kevésbé magyar (minthogy magyar), hogy többé nem születik meg valahol máshol is. De lehet, hogy nem értem az egészet. Lehet, hogy én is magyar vagyok. mert Magyarországon születtem, persze az anyám is meg az apám is meg az övéik is, de lehet, hogy ez nem jelent semmit. Lehet, hogy tőlem el sem várják, hogy magyar legyek? Lehet, hogy elvárják (ezt sosem írja az újság). Mindenkitől elvárják, vagy csak egyesektől?
Petőfinek megengedték a magyarok, hogy azt híresztelje magáról, hogy magyar. Lehet, hogy a magyar a jobb költőknek megengedi. Nem jobb költőknek nem engedi meg. Nem tudni, mi lesz azokkal, akik nem is költők (azokkal mi lesz?). És akik nem is születtek Magyarországon? Lehet, hogy azok kapják a legnagyobb lebaszást. Lehet, hogy mindenki kap! Lehet, hogy a magyar mindenkit lebasz. Lehet, hogy a magyar a nagy lebaszó. Lehet, hogy a magyar lebassza a lengyelt, mert kolbászt vesz a boltban. Hallottam: "persze, idegyönnek zabáni, otthun meg sztájkónak, büdös a munka biztos..." Bem-et lehet, hogy nem baszták le a magyarok. Persze ő ápolta a magyarságtudatát, így megúszta. Lehet, hogy neki azt is megengedték a magyarok, hogy sztrájkoljon Lengyelországban.
De lehet, hogy a magyar nem is bassza le a lengyelt, mert most a ruszkit bassza le. Régebben nem ért rá erre, mert a lengyelt baszta le éppen. Lehet, hogy a magyar meg tudja különböztetni magát a ruszkitól, mert hallja, hogy más nyelven beszél. Lehet, hogy a magyar jó megfigyelő. Lehet, hogy a magyar, miután már majdnem mindenkit lebaszott, még lebassza a magyart, ha olyan országból jött, amely régebben Magyarország volt. Megjön a magyar, erre azt mondja neki a magyar, hogy "menj vissza a picsába, ahonnan jöttél!".
Lehet, hogy a magyar az, aki mindenkinek megmondja, hogy hova menjen. Lehet, hogy a magyar csak "majd jön és megmondja". Lehet, hogy ha még nem mondta meg, még várnunk kell. Majd jön és megmondja. Lehet, hogy most csak nem ér rá. Tudunk várni. Nem? Majd, ha ráér, megmondja. Ha megkérdezzük (persze szépen kell kérdezni, ha az ember magyarhoz beszél), lehet, hogy azt is megmondja, hogy másmilyenségtudat is van-e, vagy csak magyarságtudat. És ha van, melyik a jobb, a norvégságtudat vagy az elefántcsontpartságtudat. De lehet, hogy ha vannak is ilyenek, ezek szart sem érnek, lehet, hogy csak a magyarságtudat ér valamit. Lehet, hogy már figyelmeztettük is azt a sok-sok népet, jó lesz, ha vigyáznak, a „ságtudatuk" szart se ér.
Rendben van. En egyébként is csak itt ülök, én benne vagyok. Legyünk magyarabbak! Csak megmosom a kezem. Hm? Tessék? Ez az egész nem így van? Hanem? Ááááá. Értem.
Szóval minden magyar legyen olyan magyarabb, mint ti? Így se egészen? Pedig így már egyszerűbb. Nem? Tessék? Hogy nem is fontos az egész magyarozás? Ááá. Jó. Értem. Értem, hogy nem akartok ti annyit szarozni. Hagyjuk az egészet a francba? Jó. Értem. Tehát elég, ha mindenki olyan lesz, ahogy kéritek? Értem. És majd megmondjátok, hogy ki-ki jól csinálja-e. Ááá. Akik értenek ehhez, majd azok mondják meg. Értem. Valóban. Értenek ehhez ők, különben nem tartanának konferenciát a kérdésről. Még négy tányér csehszlovák nápolyit kérek a hármas asztalhoz! Hölgyeim és uraim! Most, hogy konferenciánk végéhez értünk, megköszönöm részvételüket. Bízom abban, hogy a külföldről jött magyar delegációk is jól érezték magukat, a nyelvi nehézségek ellenére is. Mert úgy érzem, mindannyian belátjuk, hogy nem egyszerű dolog egyazon kérdésről vitázni két annyira különböző nyelven, mint a magyar és a magyar.
Én mindenesetre biztosítom önöket, hogy annyit beszéltem, hogy szétrepedt a valagam. Meg is kérném önöket, hogy álljanak fel és énekeljék el velem búcsúzóul a magyar magyarság magyarénekét! Zenekar!
A magyarok istenére esküszünk, esküszünk (esküszünk),
Hogy egész addig beszéltünk,
Míg szétrepedt a valagunk.
Dobogókon dobogunk (hogy dobb-dobb-dobb),
Mikrofonba bugyogunk (hogy buggy-buggy buggy),
Jönnek majd a századok, de
Többé már nem lázadok.
Lázadtam már eleget.
Majd ha mégis lázadnánk a jövőben,
Eztán is (mint eddig) majd pont időben.
Nagyobb a rókánál a farkas. Hogyaszongya.
Farkas-barkas jaj, beh szép.
Róka-bóka, az is szép.
Nyulam-bulam, az is szép.
Tyúkom-búkom tojt egyet
(tojást tojott ezeccer),
Van itt még egy kakas is,
Ő is éppen próbálja: Prutty! (sikerült),
Ott gőzöl a cölöpön.
Ha nem mondod, hogy köszönöm,
Lecsapunk a küszöbön. Loccs.

Az ülőke kezdi nyomni a seggem. Lehet, hogy nem kéne ennyit ücsörögni itt. Föl is állok inkább most már. De mi ez??? (Ellentétben az általános esetekkel) mintha nehezebb lennék, mint amikor leültem. Mi ez...? Csak nem... Csak nem a magyarságtudatom??! Hát lett magyarságtudatom? Igen, ügy látszik, lett. Annak a súlya húz le a vécére. Azért csak megpróbálok fölállni. Kicsit remeg a lábam, de nem hátrálok meg (egy magyar nem adja föl könnyen!). Gyorsan végignézem magam előlről.
Megint semmi furcsa. Vonszolom magam a nagy tükörhöz, gyors pillantás hátulnézetem tükörképére, és — Uram-Teremtőm! — ott van! Megvan! Magyarságtudatom a lemenő Napra emlékeztető vörös ellipszisként rajzolódik ki a seggemen.
Büszkén viselem, amíg el nem múlik.