Feleségem, Stolmár G. Ilona Emlékezés Salgótarjánnak c. versét imádságként olvasom az áldozatokért ezen a gyönyörű reggelen. Az 56-osokért, a mostaniakért, a saját halottaimért.

Stolmár G. Ilona :

Emlékezés Salgótarjánnak

Már nem volt Forradalom

és nem volt Szabadság

csak keserű harag

és megalázottság

és elszánt akarat

és vágyó vágy

egy emberibb lét

és béke után;

és hideg tél

és kemény munka

és vörös bér

és rozoga ház

és fogytán a kenyér…

Minden csendes és nyugodt,

a fiú az utcán szenet rakodott

-- golyót – gerincébe – csak később kapott…

Az ország „ura”;

a munkás és paraszt

a tér felé csendesen haladt

-- egyikük veknit szorított hóna alatt –

A kenyér tán nem volt illőn fehér

s a végítélet pokoli zajában

eláztatta a kiömlő vér,

ahogy vele zuhant

a porba gazdája

-- Úrfelmutatás köznapi igaz csodája –

és nem volt oltár és nem volt kehely,

ahol százharmincegyen

egyszerre sorakoztak fel,

itt hagyva szenvedést,

feledve szenvedőt

-- Kakuk Józsinak elég volt pici szemfödő –

A templom tornyában

most nem harang kongott

-- a véres kenyérre valaki rátaposott –

a létféltő vad rohanás

egymáson gázolt át,

de nem volt út

és nem volt hová

és hátulról

és szemekbe

és oldalról

és lőtt

csak lőtt röhögve a sok pufajkás!

A gépfegyver fülsiketítőn ropogott

és zakatolt

és csattogott

és kattogott

és elnyelt hörgő halált

és vad sikolyt

és szenvedő jaját…

-- szocialista munkaversenyben gyártotta a halált –

Már nem volt Forradalom

csak véres Rend és dermedt nyugalom

és sok-sok halott

és gőzölgő húscafatok

és síri csend

és néma száj

és száraz könny

és súlyos gyász

és lehajtott fej

és átok szállt

a sírok felett

harmincöt éven át,

mert Tarján temetett,

és Pálfalva temetett,

és Nógrád temetett

és temetett…

A szén az utcán maradt

a gyilkos az ország ura.

Vért kőről lemostak,

de lelkekre feketedve maradt,

mint belül hordott gyászruha

és Angyal néni sikolya

a kései szobor tárt karja alatt

is lüktet az agyakban:

Jaj, a fiam!

Jaj!

A fiam!

Jaj!

A

Fiam…

Murrysville, 1991. december 13.

Nem tudok szabadulni a párhuzamoktól. „a gyilkos az ország ura.” Mint gépfegyver kattogása szól a képernyőről a gyártulajdonos: Minálunk minden rendben volt – de ott a kis halott csecsemő és megvakult gyermek, a gyilkos árban elsodort halottak, eltűntek! „százharmincegyen” lúgba áztatottan, sebesülten … Devecser–Kolontár  ma úgy szól, mint Salgótarján. Ott 56-ban a vértől, most itt a timföldgyártás melléktermékétől vörös iszapos a föld. Én a bűn okát és a bűnösöket is azonosaknak látom. Haszonszerzés volt a fegyverropogtatók és a gátat nem megfelelően megépítők, túlterhelők mozgatója akkor is és most is. Nem csodálkoznék, ha a mai gyártulajdonosokról kiderülne, hogy az akkori lövöldözők leszármazottai. Ez a magyar valóság: a hálózat emberei, a gyilkosok és besúgók kapcsolataikon keresztül szerezték meg a köz javait és ma sem, mint soha ezelőtt sem törődtek-törődnek a köz javával!

és megalázottság

és elszánt akarat

és vágyó vágy

egy emberibb lét

és béke után;

Új kormányunk és az új helyi hatóságok, polgármesterek és képviselő testületek mércéje, hogy vissza tudják-e adni méltóságunkat, az emberibb létet, a békét, - meg tudják-e szüntetni a megalázottságot?

Időzített bombákból pedig mindenhol van, nálunk a pernyehányó és az azbeszt Lőrinci déli és északi végén, no és a kiválóan megépített szennyvízcsatorna az egész városban. Meg tudják-e szüntetni veszélyeztetésünket, életünk, házaink és javaink szennyes árral elmosásának veszélyét? Akár úgy is, mint tisztátalan lények géppuskázásának szennyes árját, vagy ránk hagyott félig ellopott csatornákból kiömlő szennyvízáradatot, amiben nem is olyan régen az Erőmű Lakótelepet fürösztötték – büntetlenül.

Nálunk a választás eredményeként ugyanazok alkotják a képviselő testületet, ugyanaz a polgármester, akik a csatorna kivitelezés felett bábáskodtak. Kíváncsian várom, itt hogyan és mikor következik be egy „vörös iszap” áradat, ismét… És a „szocialista munkaversenyben gyártotta a halált” megismétlődik-e Lőrinciben is?