Előtte ültem tágra nyílt szemekkel
Figyeltek glóriás betűsorok
Felszálltak onnan ellengő porok
Minden betűnek fémes kis keret kell
Betűknek hosszú karja van jelekkel
Faragva ujjhegyük lazán kopog
Fehér mezőn utánuk friss nyomok
Glédába állt sor írhat egy nevet fel
Jelenbe rögvest így idéztetik
Egy bátor álom – emlékképeit
Átváltaná a gép betű-jegyekkel…
De énkezem már egykedvűn legyint
S egy elhibázott szó egy régi reggel
Belőle özvegy dédanyám mereng fel

ALBUM

Belőle özvegy dédanyám mereng fel
Fényképe sárgás régi megkopott
Szépsége óriás tengeréből ellopott
A gép egy villantást a filmtekerccsel
Papírból koronát hord egy gyerekfej
Az album többi lapjain szopott
Kis ujjait nagyítva látom ott
Extrém fotók sutácska bája leng fel

Millenniumi forgatag özönlik
Kalapdobálva háborúnk köszöntik
Egekre lengő meztelen kezek
Emitt busó-álarcok karneválban
A por belepte fénykép-arzenálban
A múlt előttem ím levetkezett

ZENÉLŐ KRISZTUSKÉP

A múlt előttem ím levetkezett
A képkeretről szirmok pörgenek le
Az ablakon beszáll egy tarka lepke
Meg is pihen a Krisztus-kép felett
Nyikorg a kornyikáló gépezet
Miséket vurstlikat idéz füledbe
Mint rothadt sírvirág a szag fülledve
Akad a rángó agg ütembe meg

Előterében réved golgotás-nép
Úgy érzed ez nem is lehetne másképp
– Bensődben ím a lélek megrezeg –
Teste szögekkel átütött kereszt
Szeméből hosszan vádló hallgatás néz
Kitára Krisztus két szelíd kezét

GITÁR

Kitára Krisztus két szelíd kezet
– Jó cimborám ne sóhajtsál keresztről! –
Gitárra dúdolok egy dalt nevedről
szolgáljon híven húros hangszered
Öt húrja szól dicsérő éneket
Maholnap ezt dúdolja már Kelenföld
Harmóniát nyirbál a képzeletből
A dal felhangokon fut lépeget

Vad indián tolldíszek csüngenek
Kicsiny ezüst kolompok csörgenek
A széliről – üvöltök mint a Jagger
Amíg a számra nem csap majd a reggel
Koncertem hallgatói csöpp legyek
Gitárra ritmust dúdolok szöveggel

RÁDIÓ

Nem jön be már anyám hogy csöndesítse
A meccsek gól-zaját a dzsessz-dobot
A tág teret betöltő szaxofont
S a Csönd-királyt a trónra fölsegítse
A rádió az egy eszelős Nietzsche
Miatta kaptam én be sok pofont
Amit dühében Édesem adott
Mert halkra téve nem jó isten úgyse’

A kis dobozt úgy loptam hajdanán
Egy ócskavas telephelyen talán
Volt ez egy délutánnak merész csínye
Ma már szekrénytetőn a por lepi
Szemem tovább már nem tekintheti
A borba lóg hajamnak szőke tincse

RÉZPOHÁR

A borba lóg hajamnak szőke tincse
Kidőlt boroskupám az asztalon
A nedv belőle erre-arra foly
Az ajkamig csorog hogy ízesítse
Hej víziszák be sáros az ki nincs e
Butillák gyöngyiben jó gazdagon
Annak világa polyákba foly
A bánatot nincsen mi földerítse

Te rézpohár kupának mondanának
Elődeink akik nagyot huzának
Egyszusszra is – mi gyakran megesett
Te rézpohár kidőlt borod Aral-tó
Te meg maradsz pogány ereklyetartó
Rá koszorúnak jöjj te versezet

KULACS

Rá koszorúnak jöjj te versezet
Miként olimpiákon illik elsők
Fejét babérral üdvözölni sellők
Bájánál kedvesebb a Legfőbb Élvezet!
Kulacsban él vadízű fergeteg
A torkomon leöntve szétsereglők
Az abroszon kiöntve szétvereslők
Kulacsban él vadízű fergeteg

Vitéz Mihály de szépen írt Terólad
Nem is tudom hogy szóljak hódolólag
Miként e sok szonett keletkezett?
Ha majd jövő időkben újra írok
Nem kellenek a szók közt jó radírok
Kidőlt belekből folyt a szerkezet