A férfi, késésben volt. Sietve kapta magára kabátját, futtában itta meg kávéját, gyors csókot lehelt asszonya homlokára, és behúzta maga mögött az ajtót. Türelmetlenül toporogva várta a rozoga liftet. Szomszédja érkezett mellé. 

- Jó reggelt! – köszönt a férfi.

A szomszéd halkan morgott fogai közt. - Jó reggelt!

Némán álltak. Hiába laktak már több éve egymás szomszédságában, nem ismerték egymást, még életükben két szót a köszönésen kívül nem váltottak. Ez a panelházak előnye, szokta volt mondani a férfi. Egy ekkora ház, több száz lakó, és nyugodtan meghalhatsz úgy, hogy a kutya észre nem veszi.

Még mindig álltak, várták azt a nyavalyás liftet. A szomszéd törte meg a csendet.

- Látta?

- Persze, láttam. – mondta a férfi, és arra gondolt, most már biztos, hogy elkésik.

- És mit szól?

- Elképesztő! – válaszolta nem sok meggyőződéssel.

- Én sejtettem. – mondta a szomszéd sokat sejtetőn, és kacsintott egyet.

- Na ne! – hitetlenkedett a férfi, és arra gondolt, mi a szart kacsingat ez meg kora reggel.

- Mondtam is az asszonynak. – suttogta bizalmasan a szomszéd, és fejével lakása felé intett, mintha ott állna kövér, ápolatlan felesége.

- És ő? – kérdezte kevés érdeklődéssel hangjában.

- Szerinte képtelenség.

- És mégis…

- Na most szóljon hozzá! – vált fontoskodóvá a szomszéd hangja, a férfi meg arra gondolt, tuti, hogy elromlott a lift.

- Nem tudok. – felelte halkan.

- Hát ez az! – csattant fel a hang, ő meg ijedten rándult össze. – Persze, maga könnyen van! – mondta a szomszéd, és gúnyosan vigyorgott.

- Gondolja?

- Hallottam. – vált bizalmassá a szomszéd hangja.

- Kitől?

- Beszélik. Tudja, az emberek beszélnek.

- Mit beszélnek? – kérdezte a férfi csodálkozva.

- Ezt-azt.

- És maga elhiszi?

- Nem tudom.

- Hülyeség. – legyintet a férfi.

- Gondolja? – kérdezte a szomszéd, és az a kis gúny megint ott rezgett a levegőben.

- Maga szerint? – provokálta őt a férfi.

- Nem tudom. – mondta a szomszéd, és látszott rajta, nem mond igazat.

- Tudja, csak nem mondja. Igaz?

- Mondom, hogy nem!

- Én nem úgy hallottam. – jegyezte meg a férfi csendesen.

- Akkor kérdezze meg attól! – vált idegessé a szomszéd hangja.

- Kitől? – kérdezte a férfi, és élvezte a hülye helyzetet.

- Tudja azt maga! – vágta rá indulatosan a szomszéd, és türelmetlenül megkocogtatta a liftajtót.

- Na ne szórakozzon! – mondta most már a férfi is indulatosan.

- Tehát? – vált higgadttá a szomszéd hangja. 

- Nincs tehát! – felelte a férfi morcosan.

- Nincs?

- Kötözködik velem?

- Maga kezdte!

- Na elég ebből! Jó napot! – kiabálta a férfi, sarkon fordult és leviharzott lépcsőn.

- Jó napot! – szállt utána a szomszéd gúnyos köszönése.

Végre megjött a lift, melyet a tizedikre költöző család tartott fogva. A szomszéd felvette kalapját, napszemüvegét, nyaka köré tekerte vastag sálját. Alig látszott ki az arca. Természetesen később ért le a földszintre, mint a férfi, aki épp kocsijának zárjával bajlódott.

- Jó napot! – kiáltott rá a szomszéd!

- Jó napot! – kiáltott rá a férfi barátságosan. Nem ismerte fel, hisz itt a panelrengetegben mindenki egyforma. Kalap, kabát, aktatáska, műbőr cipő. A nőkön műszőr, esetleg szövetkabát, szatyor, az idősebbjénél szobacirkáló, cukorbeteg tacskó. – Hideg van!

- Hideg bizony! Tényleg látta?

- Nem! – felelte a férfi, beült a kocsijába és elviharzott.

- Hazug disznó! – sziszegte fogai közt, és elindult a buszmegálló felé.