Ariadné gondosan csigákba tekert frizuráját igazgatta, unatkozott. Utált kiváltságos lenni, gazdag meg pláne. Unta a legújabb szabású tunikákat, a vigyorpartikat, modern, öntudatos nő lévén nem dohányzott, nem ivott.. Inkább antidepresszánsokat, altatókat, nyugtatókat választott, az orvosait legvégsőkig kimerítette, változatos panaszokat produkált. Lábát ringatta a kanapén, egyik kezében a Cosmopolitan-t tartva (elvégre meg kellett tudnia mit visel egy mai nő, mit eszik és mit gondol...), másik kezében a pénzügyi mérlegét, fején füllhallgatót, amelyen a legtrendibb zene szólt. A terve már készen állt, csak a kivitelezés maradt hátra. Be kellett vonnia pár embert, de bennük tökéletesen megbízott. Három ember tudta a kívánságát: a butuska, de dekoratív szőke, aki angyalian tudott mosolyogni, és őrjítően hülyeségeket beszélni órákon át divatszalonokról, és egyéb fontos dolgokról, a hűvös barna, aki egy vállalatot félkézzel elvezetett, de egy pasit sem bírt megtartani, őrjítőn féltékeny lévén, és a kicsi, köpcös meleg-más újságíró, aki büszkén, felragyogó szemmel bizonygatta mindenkinek "másságát".

Másnap az újságíró barát jóvoltából szalagcímek ordították mindenfelé, hogy Ariadné eltűnt.Gondosan megtervezett vezércikkek, hatalmas fényképek, birodalom-szerte felfordulás, őrjöngő lesifotósok a lezárt palota előtt. Komoly testőrök védték a lány szobáját, Ariadné sajtófőnöke tehetetlenül tárta szét kezét a sajtótájékoztatón. Senki, semmit nem tudott. Egyszerűen eltűnt, mintha sosem létezett volna.

Egy taxi fékezett a Labirintus előtt. Ariadné kiszállt, némi tétovázással a csengőt kereste, közben egyszer hátraugrott, mert hatalmas bőgés rezegtette meg a levegőt, egy haldokló dinoszaurusz minden erejével és elszántságával. Reszkető kézzel nyomta meg a halálfej alakú csengőt. Legártatlanabb, legravaszabb mosolyát öltötte magára, kicsit lejebb húzta a pulóvert a dekoltázsán, és megigazította a melltartóját. Az ajtó nyitására megrezegtette szempilláit és búgó hangon szólt:- Helló, Minotaurusz drágám, megjöttem!- a zavart döbbenettel mit sem törődve rángatta maga után a gurulós bőröndjét, és intett a taxisnak, hogy cipelheti befelé a többi ötvenet.- Nem ismersz meg, Minó, én vagyok szőkekislány117?- Minotaurusz a döbbenettől egyik lábáról a másikra váltott, némán hápogott, a hangszórókból újból felhangzott az üvöltés. -Egy-két hétig nálad húzom meg magam, ugye nem bánod, Minó, drágám?-Ariadné választ nem várva szórta szét cuccait az egyszerű barlanglakásban, ahol mindennek gondosan tervezett helye volt, egy agglegény- életre berendezkedett férfi minden kényelmével, és puritánságával. Minotaurusz azon rendkívül gazdag egyének közé tartozott, akik a sajtót kézben tartván olyan képet rajzoltatott magáról amilyet csak akart és Minotaurusz semmi másra nem vágyott csak és kizárólag magányra. Azt íratta például, hogy csecsemőket eszik, szűz lányokat is követelt néha, gazdag, jó házból való úrilányok az ő jóvoltából menekültek meg szerető szüleik zsarnokságából, a csecsemők pedig a titkos számláról finanszírozott Szent Erzsébet Árvaotthonba vándoroltak. A Labirintust is ő építette, elhitetve a közvéleménnyel, hogy hogy csak így menekülhetnek meg tőle, és a médiacirkusz szép lassan lecsengett körülötte, csendesen élhette agglegény napjait. Egy szenvedélye volt csupán, és most erre alaposan ráfázott.- Az átkozott Internet.-dörmögte-hogyan is hihettem el, hogy nem talál rám? Méghogy szőke meg kislány...-és mivel még mindig bénult volt a döbbenettől azon kapta magát, hogy kedvenc kötényében a konyhában serénykedik Ariadné utasításainak megfelelően készíti Ariadné kedvenc, húsnélküli ételét.Szótlanul tűrte, hogy Ariadné az ujjai köré csavarja, az ágyba vonszolja, hogy paradicsomlevet kell innia, pedig utálja, tulajdonképpen jól érezte magát. A Labirintus tökéletesen zaj- és hangszigetelt volt, biztonságáról, élelmezéséről külön őrző-védő káefté és házhoz szállító élelmiszerszállító gondoskodott, a kiváncsiskodókat nyakatekert igazi labirintus várta, ahol kedvükre eltévedhettek, és akár éhen is halhattak, ha akartak, az utolsó pillanatban segítetettek rajtuk a láthatatlan jótevők. Ariadné érdeklődve figyelte a világsajtó eseményeit a mindenhol felszerelt kivetítőkön keresztül, lefitymálón nézte Tézeuszt, az ifjú, dagadó izomzatú, de bután vihogó médiahőst, aki tinilányok karéjában küzdi magát a Labirintus bejáratáig, az operatőrök kedvence, mert minden kamerába belemosolyog, minden lányt megölel, aláírásokat osztogat, a kardját lengeti. Ariadné megtapogatta legújabb szabású, legutolsó divat szerinti tunikája belső zsebét, és megnyugodva érezte az ezüstolló hűvös tapintását. Egye meg a fene Tézeuszt, a gombolyagjával együtt...ő már megtalálta párját.