Mit jelent nekünk Trianon? Mit jelent nekünk Wass Albert? Mit jelent magyar jövőnk szempontjából Trianon emléke és Wass Albert életműve egymáshoz kapcsolódva? Mit jelent nekünk ma, hogy a trianoni gyásznap évfordulóján Pomázon felavatjuk Wass Albert mellszobrát?

Trianon 1920. június 4-éje a több kontinenst megrázó 1. világháború lezárásának – egyeseknek érdemtelenül örömöt hozó, másoknak méltánytalanul gyászos – történelmi pillanata. Számunkra, magyarokra nézve egyszerre gyász és végzet, és egyben máig újra meg újra célt (célokat) kijelölő és meghatározó nap: nem maradhat magyar nemzetünk a szomszéd államok önző és egyoldalú hatalmi törekvéseinek szétszaggatott prédája.

Trianon nekünk célt (célokat) meghatározó nap, mert a magyarnak – bármelyik állam polgáraként is él – a magyar nemzet részének kell maradnia ma és a jövőben is. Őseinktől örökölt génjeink és szellemi-erkölcsi létparancsunk is ezt követeli meg tőlünk. Nem feledhetjük el: Ázsiában megkezdett több mint ezer évünk kötelez nemzeti múltunk méltó folytatására, de arra is, hogy hangsúlyozzuk: Trianon sebeinek begyógyulása nem lehet csak magyar ügy, hanem legelsősorban a Krápát-medence népeié.

Erre figyelmeztet minket Wass Albertnek a trianoni gyásznap 50. évfordulóján elhangzott beszédének fő gondolata is:

„Ha mi véreinknek, az erdélyi, felvidéki, délvidéki magyaroknak szabadságot és jobb sorsot kívánunk, ha értük dolgozni, fáradni, küzdeni és verekedni kívánunk, akkor ezt csak úgy tehetjük meg sikeresen, ha ugyanakkor megértéssel és türelemmel vesszük figyelembe azt, hogy ugyanabban az élettérben más nyelvet beszélő emberek is élnek, akiknek ma már, akik gyermekeinek holnap ugyanazon joguk van ugyanazon a földön, mint nekünk.”

Wass Albertet úgymond Trianon gyermekének tekinthetjük. Gyermekkorában a román megszállás ellen békésen tüntető kolozsvári magyarok között egy oláh katona a hazafelé menekülő kisfiú kucsmáját lőtte át. De ott volt Reményik Sándor nagy erdélyi költő mellett akkor is, amikor az barátai között felolvasta az Eriggy, ha tudsz! című költeményét. Felnőve a gyermek a Trianon által szétszaggatott magyar nemzet hangja és haláláig hangadója lett. A kilencven évet megélt író életműve békés nemzetegyesítő vágyaink talapzata ma is. Ahogy mellszobrának elegáns talapzata az író jövőbe tekintő arcát emeli Pomáz és a Dunakanyar népe fölé, úgy emeli az ő életműve a mi tekintetünket a magyarság gondjainak, szépségeinek és értékeinek horizontjára.

Wass Albert hangjának tisztasága és jóakaratú féltése – amit Egyesületünk megőrzött magnófelvételéről is hallhattunk – őriz meg bennünket és a hozzánk tartozó társnépeket a cinikus széthullástól, az otthonainkban is hazátlanná- bozgorrá-válás egyre veszedelmesebb rémtetteitől.

Wass Albert gyermekeinket is kézen fogja. Meséivel a természet embereit, a mondák, a mítoszok és mesék embereit adja át a gyermek olvasóközönségnek, miközben a képzelet nyelvére tanít mindnyájunkat, hogy segítségével a gyermek és a szülő is látó emberré válhasson: „Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?” – kérdezi az író.

Igen, a Mese az erdőről című írásának ezek a mondatai több mint gyermek- és embernevelő mondatok: emberiség nevelők, emberré nevelők és egyben embermentők.

Aki lát, körbetekintése és értékelése után a cselekvő életet tudja választani. Az ilyen ember nem lesz rab saját hazájában, nem lesz rabja a fogyasztói világ által diktált árucikkhalmaznak, de a kényeztetés-dömpingben, sőt bármely nemzetállam igája alatt is meg tudja őrizni tiszta nyelvét és tiszta lelkét.

Wass Albert írásai a Trianonon edzett magyarság művészi üzenetei, és egyben a II. világháború utáni újabb békediktátumra adott megfontolt válaszok is. Hallottuk: „Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza hegyeimet! … Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré.” Meséi és nagyregényei egyként vallják: NE RONTS! Második parancsként: NE RABOLJ, hiszen még a gyűjtögető életmódban is az elsajátítás örök vágya él, és a mesebeli üzenet szerint, ha végre látóvá kívánsz és tudsz lenni, akkor nagyszerű tudásodat OSZD MEG a másik emberrel, néppel, nemzettel, és a másik néppel és nemzettel is. Csak ez teheti az embert újra emberré, a magyart is emelt fejű magyarrá. Csak ez teheti a Kárpát-medence sorsközösségét nemzetek egymás ellen fenekedő pokla helyett szomszéd népek egymással megbékélt régiójává.

* * *

Az írói üzenet egyértelmű, a túlélés és összefogás üzenete. Híres San Francisco-i beszédében fiának címezve – de mindannyiunk értésére adva - sarkítottan mondja meg kívánságát. „Itt nem az a cél, hogy pénzt keressünk, hanem az, hogy megmentsük a nemzetet, s ha én felesküdtem erre a zászlóra, az őt is kötelezi.” Wass Albert Amerikában is a magyar ügy szolgálatának szentelte minden megkeresett centjét, minden tudását, minden írói és politikai rábeszélőképességét.

Életének számunkra is irányt mutató üzenetét saját maga fogalmazta meg: „Aki meg akarja tartani hazáját – és ezzel nemzetét –, az küzdjön is érte.” Bethlen Gábor példájához hasonlóan „építse” hétköznapjait, s ha művész, ha író, akkor mindenkor egyetemes látókörrel nyilatkoztassa ki igazságait. Ezeket a szavakat Wass Alberthez hűen mondhatjuk, aki emberként erdélyi, és erdélyiként magyar volt.

Akinek szobrát ma felavatjuk, az az ember az építésben és a küzdésben is maradandó tetteket és műveket hagyott hátra. Ez a szobor azt jelenti, hogy élnünk kell az ő hagyatékával! Nem csak nekünk – például az Elvész a nyom című remekművére gondolok –, hanem a Balti-tengertől az Adiáig  Közép-Európa minden népének!

 Ezért állította fel Pomáz Önkormányzata a mezőségi, marosvásárhelyi Bálint Károly számunkra örömmel felajánlott mellszobrát. A nyugodt tekintetű író átlát az idők viharos felhőin. Mindörökké üzeni:

„És lészen csillagfordulás megint,

és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia,

s ki mint vetett, azonképpen arat.”

Tisztelt ünnepre egybegyűltek!

Sorsfordító időket élünk ma is. Döntéseink, cselekedeteink és olykor szavazataink önbecsülésünket és jövőnket adhatják vissza magunknak és nemzetünknek.

Köszönjük a rendezők nevében a jelenlévőknek, hogy bíznak és hisznek Wass Albert tanításaiban. Hogy bíznak és hisznek önmagukban.

Köszönjük, hogy ünneppé varázsolták ennek az értünk nagyon sokat szenvedett íróembernek az emlékét.

Elkél a Hagyaték című írás táltosának biztatása nekünk ma is:

„Teremté az Isten az embert tulajdon képére, adott néki uralmat mindenek fölött. Uralmat, érted? – mordul a gyerekre szinte hangosan. – Uralmat és nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus urunk is, amikor azt mondta volt, hogy ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondhatnátok ennek a hegynek: eriggy odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban! Márpedig a mustármag minden egyéb magvak között is a legkisebb, érted? De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj.”

Igen, nagyon elkél a bíztatás!

Mára nemcsak Közép-Európánk, hanem egész Európa lett szorongásokkal teli és veszélyeztetett zónája az emberiségnek, de nem lehetünk „kicsiny hitűek” sem helyzetértékelésünkben, sem jövőnk tekintetében!

Ahogy az Orbán Viktor által említett „magyar érdek” okos képviselete: a mi magyarságunk elidegeníthetetlen része, úgy a Kárpát-medence eltérő nemzeti érdekeinek Európához méltó összehangolása: térségünk közös feladata!

Wass Albert gondolatai éppen a nemzetünkért és Európáért folytatott küzdelemben erősítenek meg bennünket, adnak hitet nekünk, Trianon unokáinak és dédunokáinak, ma és a jövőben is.

(Pomáz, Szoboravató, 2009. június 4.)