Vachott Sándor (1818. november 17. Gyöngyös – 1861. április 9. Nagyréde)1. Iskoláit a gyöngyösi ferenceseknél kezdte. Szüleit korán, az 1831-es kolerajárvány utáni időszakban vesztette el. Eperjesen gimnáziumot, majd jogakadémiát végzett. Az Eperjesi Magyar Társaság önképzőkörében írta első verseit és itt alakult ki életre szóló költőbarátsága Sárosi Gyulával. Bajza, majd Vörösmarty is közölte verseit, s elismerően nyilatkoztak költészetéről.
1843-ban barátokká lettek Petőfi Sándorral, és ez év nyarán vette el hűséges feleségét, Csapó Máriát. A fiatal pár Tápiósápon kezdte meg közös életét, majd a Szabadságharc előtt Gyöngyösre költöztek. (Csapó Mária Csapó Etelka testvére, akinek Petőfi udvarolt, és korai halálára írta a költő Cipruslombok Etelka sírjára című emlékezetes versciklusát.)
1848 tavaszától Kossuth Lajos egyik titkára, aki az utolsó napokig a Kormány mellett maradt. Az ellene kiadott elfogató parancs elől bújdosni kényszerült. 1849–1850. téli hónapjait a pomázi Teleki-kastély intézőjénél, Araday Károly családjánál töltötte. Itt született első gyermeke, akit szállásadó barátjuk nevéről Károlynak kereszteltek.
19 verse maradt fenn ebből az időszakból, amelyeket a magyar szabadságharc leverésének időszakából a legértékesebb nemzeti és lírai dokumentumok közé kell sorolnunk. “A szabadságharc bukását követő néhány hónap – s elsősorban a Pomázon töltött idő – Vachott Sándor költői pályájának egyik legtermékenyebb szakasza. A mérhetetlen fájdalom szétfeszítette benne a hallgatás zsilipjeit, versek sorában siratta el a bukott forradalmat, örökítette meg akkori megaláztatásait és szenvedéseit. E tárgykörben – mind mennyiségi, mind minőségi szempontból – az ő nevéhez fűződik az egyik legrangosabb teljesítmény.” (Lisztóczky László: Arcképvázlat Vachott Sándorról)
A Búcsú 1849-től című versben Petőfi évzáró költeményeinek folytatójaként öszszegzi nemzete sorsát:

“Kedves hazám, te széttiport virág,
Ha tudná, mit veszt benned a világ!”

Képvilága a költő-kolosszus Vörösmarty képalkotására is emlékeztet:

"Sötét zománcú év, Isten veled!
Forró könny és vérző emlékezet,
Mindaz mi tőled díjul ránk maradt.”

Ima országunk védasszonyához című versében Szűz Máriától kér segedelmet a nemzet számára, s az Egy ifjúnak, ki meszsze útra kelt című költeményében pedig a Haza vízióját a magyar költészetben elsőül a Megfeszített Krisztushoz hasonlítja – hangsúlyozza Lisztóczky László tanulmánya, amelyet önálló kötetben tervez kiadni idén ősszel a Kráter.
1850 tavaszán felesége közbenjárására felmentik az ellene hozott vádak alól. Pár hónap múlva a család Nagyrédén telepszik le. A visszahúzódás rövid éveiben még két kedves leányuk születik. Az önkényuralom elől bújdosó szabadságharcosok menhelye lesz otthonuk.
Sajnos 1852. november elején náluk tartóztatták le a gyerekkori barátot, az Arany trombita költőjét, Sárosi Gyulát, s december 6-án Vachott Sándornál is házkutatást tartottak, majd Gyöngyösre rendelték és letartóztatták. Innen Pestre szállították a hírhedt Újépület börtönébe, s ott a súlyosabb foglyoknak jutó magánzárka várt rá.
Másfél hónap elteltével ideggyengeségről számolt be feleségének írt levelében, rémlátomásai miatt többször öngyilkosságot kísérelt meg. 1852 tavaszára Eötvös József közbenjárására szabadult, “de igazi énjét, tiszta öntudatát soha többé nem nyerte vissza”.
Összegyűjtött költeményeinek 1856-ban történt kiadása sem tudta életét felderíteni. Állandósult betegsége haláláig a pesti Schwartzer Intézetben tartotta, ahol felesége ugyan mindent megtett egészsége helyreállításáért, de sikertelenül. 1861. április 9-én vette magához az Isten.

(Az írást felolvasta 2006. március 15-én Pomázon a Honalapítási Emlékműnél tartott ünnepélyen Thúrzó László, Pomáz akkori alpolgármestere.)

Jegyzet:
1.Vachott Sándor munkásságára mindenek előtt barátom, Lisztóczky László egri irodalomtörténész hívta föl a szerző figyelmét (Emlékeim, Vachott Sándor versei, bevezető, Gyöngyös 2005)