Ma akkora hévvel ültem neki a naplóírásnak, hogy azt hittem, végre megjön az ihletem is hozzá. Sajnos nem igazán jött meg. Órákig csak egy mondat járt a fejemben: „Ma k****ra nem megy az írás”. (Öncenzúra. Kivételesen megelőzöm a bajt.)

Nos, akkor. Mi is történt a héten? Úgy néz ki, beköszönt lassan a tavasz. Ez egyfelől igencsak üdvözlendő dolog, hiszen ilyenkor zöldell a fű, süt a nap, párosodnak a madarak stb., másrészről viszont egy csomó házimunkát tartogat a falusi ember számára ez az évszak. Ez alól a magukat értelmiséginek kikiáltó fiatal titánok sem kivételek (ez a titános dolog nem az én ötletem, de ismerjük az irodalmi szabályszerűségeket: megtisztítunk egy-két talált tárgyat, oszt akko' minden rendben).

Tegnap reggel például egész nap földet kellett lapátolni (fel akarjuk tölteni a kertet, mert füvet fogunk vetni). Ilyen munkák után gondol a szegény irodalmár mondjuk Szolzsenyicinre. Ha nekem mindössze egy fél napig kellett lapátolnom a földet, és most hullok össze a fáradtságtól, akkor a kényszermunkatáborokban hogyan bírták ki ezt az emberek évekig? Tanulság: olvassuk Szolzsenyicint.

Más. A héten Eszeny kicsit felpezsdült. Kijött az SZBU. Én személy szerint sajnos nem sokat észleltem az egészből, mivel épp az Irodalmi Jelent olvastam kint a lépcsőn.  Élveztem a verőfényt. Egyesek szerint viszont Eszeny néhány órára olyan lett, mint a Miami Vice. Embercsempészet, üldözés, minden. Egy lövés is eldördült (állítólag csak gumilövedéket használtak...). Még szerencse, hogy nem nézem a Miami Vice-t. Így nem tudom elképzelni se, milyen lehetett. Vagy hogy pont olyan volt-e, mint amilyennek a kicsit túlzónak tűnő beszámolók leírják. 

(* A napló lezárása után gugliztam egyet. Szóval kb. ilyen lehetett:)

Mindenesetre „az élet csak úgy megy, hogyha zajlik”, tanultuk meg jó pár éve Polgárjenő úrtól. És ezt azóta sem tudta cáfolni senki.

Aki esetleg nem ismerné az ominózus felvételt: