Március, Március,
bocsánatos lelkű
   Március,
bolyong hazátlan
bérünk ma is:
   az emberjuss;
kísértő száll föl –
   szennyes füst:
nyálkás szenny, korok korma
arcod ifjúságát csókolja,

ezernyolcszáz-negyvennyolcas
   hamvasságodat lepi be
alattomos esztendeink
   képmutató lepleibe,

emlékeinken – seb,
kísértőinknek billoga
   marhabélyeg –
egyetlen napunk
   sem volt soha
várandós lelkünknek
   szülőszoba...

de volt munkásőr-
   csuha,
gumibotok, kordonok,
ütlegek, rendőr-
kapualj-rémek
rettegés teli
   oduja,
megaláztatások
   ostroma,
lesütött szempillák,
mint gúlába tett dzsidák
   Világosa!

Március, Március,
bocsánatos lelkű
   Március,
bolyong hazátlan
bérünk ma is:
   az emberjuss;
láttál te mégis
   mécseket,
szív fölött tüntető
   kokárdát,
asszonyt, kézen fogott
   gyermeket,
s a zsoldosok agressz-
szívébe naponta
belopódzott az ön-
   gyűlölet...


moly rág itt mindent
   ma is,
moly eszi szegények
   rongyait,
átlyuggatott az igaz,
   a hamis,
de 56-os zászlainkon
véráldozatok fénye
   vakít!

Vasvári lépte, Petőfi lángja
   Jókai mosolya,
Táncsics óvatos, tántorgó
   háládata –
nem ilyen tavaszról
   álmodott,
hol a lelkek szirma
életeink ágaira
   ráfagyott.

Március, Március,
bocsánatos lelkű
   Március,
csillag – a homályban,
fény – várakozásban;
oszlató szél, áldó vihar
évszázadok vágyaival –
   az isteni juss.