A csillagok nem ragyogtak ám mindig ilyen békességben, mint mostanában.

Vetélkedés támadt köztük egyszer, hogy melyikük fényesebb; nagy vetélkedés. Volt olyan csillag is, amelyik gőgjében nem hunyorított előre a Fiastyúknak. Ez nem volt szép tőle, mert a csillagok köszönése a hunyorítás, és a Fiastyúk, az Égi Tyúkanyó sok kis csillagot felnevelt már életében. Szó, ami szó, nem sok jóra vezetett ez a vetélkedés.

A gőgös csillagok elhatározták, hogy csak akkor világolnak, amikor éppen kedvük tartja.

A szerény, becsületes csillagok elszomorodtak. Fényük sápadtan, halványan érkezett a földre.

Az emberek nem tudták elképzelni, mi történhetett fenn az égen, a csillagok között.

Először az öreg Göncöl bátya türelme fogyott el. Nagy mérgesen elhajtott nagyobbik szekerén a Medve csillagzathoz. Mindenki tudja, hogy a Medve csillagzat a legbölcsebb csillag. Hogy miről beszélgettek? Azt nem tudja senki, mert maga a Vadász csillag állt őrt nyilával, és nem engedett közelükbe egy teremtett lelket sem.

Másnap üstökös rohant keresztül az égen. Csóvájára lángbetűkkel írva ez állott:

"Éjfélkor nagygyűlés a Tejút melletti réten!"

Minden csillag megjelent. Még a gőgös, fényükben elbizakodott csillagok is. Kicsit távolabb a többiektől, egy karéjban telepedtek le.

Ezen az éjszakán Göncöl bátya tanácsára határoztatot hoztak a csillagok. A szelíd szavú, kedves Hajnalcsillag hirdette ki virradatkor. Így szólt:

- Mióta világ a világ, azért ragyognak a csillagok az égen, hogy örömet szerezzenek az emberi szíveknek, álmot szőjenek a szerelmeseknek, munkát adjanak a nagy szakállú csillagászoknak, utat mutassanak a tengeren eltévedt hajósoknak.

Amelyik csillag csak azért ragyog, hogy fényével hencegjen, nem közibénk való. Tőle zátonyra futhatnak a hajók, neki közömbös a szerelmesek csókja, és ostoba irkafirka a csillagászok tudománya.

Az ilyen csillag nem érdemli fényét. Az ilyen csillag veszítse el fényét, éljen sötétben, ne lássa senki, ne csodálja senki!

Csak ha gőgje múlik, és csillagszemébe újra befér a világ, akkor tündököljön. Addig fénytelen éljen itt közöttünk az égen!

A csillagok rábólintottak az igaz szóra, és gőgösök fénye menten kialudt.

Sötét szoba ablakából néztél már ki az éjszakába? Akkor tudod, hogy úgy jobban látni kifelé, mint amikor a lámpa ég.

Ez történt a gőgös csillagokkal. Nagy magányuk, tán évmilliókig tartó magányuk idején megtanultak látni.

De ez nem ment máról holnapra. Lehet, mondom, hogy évmilliók teltek el közben, mert a gőg nehezebben olvad, mint a jég.

Szent János éjszakáján, meleg tavaszi éjszaka volt...Sziporka, az egykori gőgös csillagok főkolomposa, vacogva üldögélt egy fellegpadon. Gáli József: Mese a gőgös csillagokról

Sírni szeretett volna, de nem tudott. Könnyek helyett jégcsapok potyogtak szeméből, úgy kihűlt, mióta fényét elvesztette szegény.

Ahogy ott üldögélt nagy magányában, észrevette, hogy a földön eltévedt egy kisfiú. Rőzsét szedni volt az erdőben, s nem találta a hazafelé vezető utat. Sziporka látta, hogy a kisfiú nagyon reszket félelmében, és látta az utat is, amelyről a pöttöm emberke letévedt.

Ahogy figyelte a zokogó kisfiút, valami ismeretlen, jónak is, rossznak is nevezhető érzést érzett csillagszívében.

Segíteni kell rajta - s ahogy ezt gondolta, már száguldott is lefelé a Tejúton.

Mire leért, fényes, ragyogó lett, mint valaha régen.

A kisfiú nagyot bámult, amikor meglátta az elébe pottyant fényes micsodát. Sziporka barátságosan hunyorított, és intett neki: Gyere utánam. A kisfiú követni kezdte. Sziporka egészen hazáig vezette, és még sokáig ott álldogált az udvaron. Úgy hallgatta a házból kihangzó kacagást.

A többi csillag is visszanyerte fényét. Az egyik zátonyra futott hajónak segített. A másik egész éjjel világított egy szegény költőnek, aki legszebb versét írta, amikor éppen elfogyott lámpájából az olaj. A harmadik - sorolhatnám hajnalig, hisz nem volt annyi gőgös, nincsen annyi fényes csillag az égen, amennyi segíteni való volt és van a földön.

A fényüket visszanyert csillagok pedig nem tértek vissza az égre. Itt maradtak közöttünk. Így határozták el az országút melletti nagyréten, ahol Szent János éjszakáján összetalálkoztunk.

- Itt maradunk - mondta Sziporka -, hogy a földön is legyenek csillagok.

Így születtek, az emberek örömére, a szentjánosbogarak.

Nyári éjszakákon, mezőkön, réteken, országút mentén, ösvények szélén ott világolnak szerényen, békességesen. Onnan integetnek égi testvéreiknek.

Te is láthatod őket, kedves.