Hosszan csöngetett. Amikor ajtót nyitottam neki, visszahőköltem kicsit. Olyan furcsán artikulálva, szinte érthetetlenül ejtette a szavakat. Azt hittem, külföldi: akkoriban sokan jártak át Romániából. Nagy batyukkal házaltak, végigzörgették a kapukat, lakásajtókat, a legváltozatosabb portékákat kínálták. Csuktam volna vissza az ajtót, tán mondtam is, hogy nem veszek semmit.

Akkor is szégyelltem, azóta is, milyen nehezen fogtam fel, hogy ez a bajuszos, ötvenes férfi nem ágyneműt, zoknit vagy késkészletet akar rám sózni, hanem verseket. S hogy nem akcentussal kínlódó külföldi, hanem süketnéma. Egy füzet is előkerült, meg ceruza, s lehivatkozta gyorsan, hogy ismeri Körmendi Lajost, és hogy merre jelentek már meg versei. Talán kórházból „szabadult” éppen, azért szorongatott két hatalmas műanyagszatyrot. Bár az is lehet, egy volt, s nem is olyan nagy, csak azért növesztem utólag akkorára, hogy tévedésemet igazolja, amiért gazdáját román házalónak néztem.

A látogató nyilván hagyott nálam néhány gépelt oldalt, már nem emlékszem, csak arra, hogy később kötetbe gyűjtött költeményeit olvastam, meg az önéletírását (Képfecskék). Azóta az Eső című lapban is közöltük néhány szép versét. Olykor sms-t kapok tőle, mert ő így tud kommunikálni mobilon, én viszont, mióta olvasószemüveget használok, kevésbé lelkesen nyomogatok telefonbillentyűzetet üzenetíráshoz. Szívesebben ímélezek. Dudás Sándor Újszilváson élő költő, mert róla van szó, a napokban is átküldött egy csomó verset, meg naplórészletet, novellát és publicisztikát. Olvasgatom a szövegeit, s azon töprengek, ha nem lenne süketnéma, milyen verseket írna. Írna-e egyáltalán?

Amikor közöltünk tőle, beírtam a szerzőket bemutató kis szócikkbe, hogy süketnéma, noha bizonyos szavak jelentésmezejét nem szerencsés jelzőkkel szűkíteni. Például, hogy munkásköltő, cigányköltő. Vagy költő valaki, vagy jelzőkkel sem az. Akkor szerkesztőtársam figyelmeztetett, húzzuk ki a süketnémát. S most meg azt nem tudom, röstelljem-e, hogy nem győzött meg igazán. A hangok nélküli világ annyira megtapasztalatlan számomra, hogy szinte behozhatatlannak érzem a süketnéma költő(k) hátrányát (hogyan is mondjam?) az épekkel, a nem süketnémákkal szemben. (Merthogy a költészet hangzás is!) Miközben tudom, hogy Dudás behozta, és nagyon is jó költő (jelző nélkül, s a prózája is izgalmas, érzékeny, olvasmányos), mégis arra gondolok, milyen verseket írna, ha nem születik süketnek.

Aztán arra, mennyit változtatott mindennapjaimban, olvasási, írási s egyéb szokásaimban, hogy pár éve olvasószemüveget használok. Pedig csak egy dioptriásat – igaz, lassan cseréltetnem kellene erősebbre.

Aztán arra gondolok, mennyire rossz lehet másmilyennek lenni, mint a többiek. Aztán arra, mi lenne, ha mondjuk: tolókocsis lennék vagy cigány, esetleg homoszexuális. Hogy mennyivel lenne nehezebb úgy.

Aztán meg arra, hogy mindannyian mások vagyunk, mindnyájunknak megvan a maga keresztje, fogyatéka. Dudás Sándornak a 100 éves Nyugatra emlékező Eső-számunkban közöltünk egy Tóth Árpád-szövegre rájátszó versét, amelyet idemásolok:

Meddő órán

Sokan vagyok.

Nagyon.

Akiknek írok.

Hagyom.

Semmi cifraság az asztalomon.

Laptopom monitorján gondolatom.

Sötét végzetfény, akárcsak én.

Én. Én.

Hatmilliárd magány a földtekén.

14 hozzászólás: “„Hatmilliárd magány””

1. Muzsay András:
   2009. 02. 14., 10:18

Tisztelt Jenei úr!
Legutóbbi írását olvasva az én szememet is megütötte a “süketnéma” szó. Ez többszörösen is helytelen szóhasználat, amely Cházár András korában még megfelelt, manapság már nem. Először is aki halláskárosult, az nem néma. Néma az, aki nem tud beszélni. A siketek és nagyothallók általában mind megtanulnak beszélni, legfeljebb az artikulációs nehézségeik (visszacsatolás hiánya) miatt nehezebben érthető ez a beszéd, másrészt nekünk kell jobban odafigyelnünk rájuk. Másrészt a szavak jelentésváltozása miatt a ’süket’ átment abba a pejoratív jelentésváltozatba, ami a ‘hülye’ szinonimája. Ezért az érintett hallásfogyatékos réteg önmagára a ’siket’ változatot használja. Vannak réteg-érzékenységek, amiként az amerikaiaknál is a ‘néger’ pejoratívnak számít, a cigányok is jobban szeretik a ‘roma’ megnevezést, akképpen tartsuk tiszteletben hogy a nem halló ember az nem süket, hanem siket. Ez nem meggyőzés kérdése, hanem a tisztelet megadásáé. Ön, mint irodalmár, akinek a szavak stilisztikai értékével tisztában kell lenni, bizonyára megérti majd ezt a “meggyőző” szempontot és elgondolkodik azon, hogy vajon meg akar-e sérteni valakit makacsságból, akit tulajdonképpen nem szeretne megsérteni? A társadalomban sajnos így is nagy a “süketnémázás”, de süket az, aki ennyire siket a társadalom dolgaira. Egyébként a blog-bejegyzéseiből kitűnik, hogy stílusa szép, gondolatai olvasásra méltóak. Kár volna ezt lerontani.
Tisztelettel Muzsay András
http://muzsaymamut.blog.extra.hu

2. Dudás Sándor:
   2009. 02. 14., 12:32

Kedves Jenei Úr, Kedves Barátom! Erre a bejegyzésedre kénytelen vagyok reagálni, nem is annyira magam miatt, hanem inkább sorstársaim érdekében. Először a tényekről: amikor felkerestelek nem tudtam Veled egyeztetni - kommunikációs tehetetlenségből (telefonálás stb.), tehát elmentem Hozzád - vagy-vagy alapon! Nejlonszatyorban vittem at írásokat, meg néhány személyes holmit, vizet stb. Most jön a bökkenőm: hogyan nézhettél házalónak, mikor én bárhová megyek, adok az öltözködésre!? Meg aztán fehér bőrű lennék vagy mi. Később tényleg voltam a kórházba, nem szabadultam, mert az orvos jóbarátom, és bármikor kimehettem, állapotom is megengedte ezt! Nomost, akkor találkoztunk véletlenül, beszélgettünk, mondtad is,nem bánod, milyen témájú írást küldök, csak jó legyen! Azon is meg vagyok ütközva, hogy “mit írna, ha nem lenne süketnéma?” De hiszen Te ilyen témájú versem - bár tudhattál róla -, sosem közöltél! Akkor? Másrészt: a süketnéma-kifejezés nagyon idejétmúlt, ezt majd jobban kifejti más… mert lesz reagálás! Ami nem baj, mert talán előreviszi ügyünket: a jelnyelv hivatalos elismerését! Barátsággal üdvözöllek Dudás Sándor

3. Zoltán:
   2009. 02. 14., 16:46

Tisztelt Jenei úr!

Tessék megszokni azt a gyönyörű magyar kifejezést ami így szól: hallássérült. Nem vagyunk károsultak, és nem is vagyunk betegek, csak olyankor, ha például ellopják a pénzünket, vagy ha elkapjuk az influenzát… A hallásunkat sem veszítettük el mindannyian, sőt a jelnyelv használata sem evidens számunkra, bármennyire is nyomatják “okos” emberkék. Az anyanyelvünk pedig ugyanaz a magyar nyelv amit (elvileg) mindenki más is használ - szerintem.

Sajnos vannak akik visszaélnek az állapotukkal, kihasználják azt, hogy nem hallanak, vagy akár olcsó “politikai” okból úgy tesznek, mintha nem hallanának. Nekik köszönhető az a sok sok előítélet, és nemértés ami szégyeníti a hallókészülékkel élőket is, ami miatt képtelen kikopni a rossz értelmezéséből az amúgy teljesen értelmes süketnéma szó, és helyére a szintén rossz, általános értelmezésre erőszakolják a siket-szót. Nekem mindig a siketfajd képe jelenik meg. Nem tehetek róla, szerintem sokan vannak még ezzel ugyanígy.

A magyar nyelvben van hasonló sajátosság a süket-siket-hez. A bolgárok ugye Bulgáriában élnek, és nem Bolgáriában találunk vulgár bullgárokat. Nos, talán ehhez hasonló a siket-süket betűkülönbözetből eredő jelentésváltozás. Egészen egyszerűen CSAK a helyes értelmezést kellene megtalálni, nem az erőszakos sajtóletolást amit oly előszeretettel gyakorolnak.

Sándor az egyik nagyszerű pozitív példa, talán még most sem hiszem el, hogy tényleg nem hallott soha életében, pedig így igaz. A technika csodáinak köszönhetően van ma már olyan műtéti lehetőség amivel a Sándorhoz hasonlóan születésüktől kezdve nem halló gyerekeket is egy speciális eszköz segítségével hallás, sőt zenei élményhez, tökéletes beszéd elsajátításához, maximális, ÖNÁLLÓ kommunikációhoz lehet juttatni. De ez nem megy magától, akarni kell, tanulni kell, szociálódni kell. Megfelelő háttér, és egy nem visszahúzó társaság is kellene hozzá. Ez az ami nem adatik meg mindenkinek - sajnos.

Üdvözlettel:
Zoltán

4. Jenei Gyula:
   2009. 02. 14., 17:48

Kedves Muzsay András, igyekszem tiszteletben tartani a rétegérzékenységeket is, de én a süketet, süketnémát nem pejoratív fogalomként használom. Így tanultam az anyámtól. Egyébként, ha felüti a Magyar Értelmező Kéziszótárt, láthatja, hogy siket szó mögött ez szerepel: lásd: süket. És az MTA Nyelvtudományi Intézetében készült, érvényben lévő szótárra hagyatkozva úgy látom, a süketnéma szó használatával sem vétettem. Említi összevetésként a néger és a cigány szavakat. Nos, első bejegyzésemben (Miről beszélhetünk?) éppen ezeket a szavakat citáltam, mint bizonyos társadalmi csoportok érzékenységének nyelvi, kifejezésbeli vetületét. A cigány szóval kapcsolatban pl. lejegyeztem, hogy az egyik jól ismert országos cigány politikus, másfél évtizeddel előtt romára javította az általam használt cigány szót, pár évvel később pedig fordítva, amikor romát mondtam, kérte, hogy ezentúl inkább a cigányt használjam. A héten egyébként a Magyar Rádió Magánhangzó című műsorában a vendégeket úgy konferálták be, hogy valamilyen munkavállalói hotel lakói, s a szókapcsolathoz magyarázatként hozzátette a műsorvezető, korábban: munkásszálló. Azt is elmagyarázták, hogy nagyon sokat változott a munkásszálló komfortfokozata, ezért a kacifántosabb elnevezés. De gondoljon csak bele: az első összefüggő nyelvemlékünkben, a Halotti Beszédben szerepel a ház (házoá) szavunk, amely egyébként finnugor eredetű. S mennyit változott ennek a szónak a tartalma az évezredek alatt. Mégsem cseréltük le. Igaz, olyan is előfordul, hogy egy szóba belemászik egy másik jelentés… Mindenesetre nem akartam senki érzékenységét bántani, s ez az üzenetváltásunk az én olvasatomban nem a tisztelet megadásáról vagy meg nem adásáról szól, sokkal inkább a nyelv természetéhez, a szavakhoz való viszonyunkról. Tisztelettel: jgy

5. Jenei Gyula:
   2009. 02. 14., 17:55

Kedves Sándor, véletlenül sem akartalak megbántani. A bejegyzésem a mássághoz való viszonyomról szól. Ha tetszik, görbe tükör elé álltam (de legalább odaálltam :-), s a kép (a szöveg) azt mutatja rólam, amit. Rólad annyiban szól, amennyiben a saját (olvasó)szemüvegemen keresztül, mindenféle szűkítő jelző nélkül nagyra tartalak mint költőt. Az pedig, hogy román házalónak néztelek, miközben Te mindig adsz az öltözetedre, és fehér bőrű vagy…? Sándor, mint mindenkinek, nyilván nekem is vannak előítéleteim, de úgy tűnik, a román házalókról nem gondolom azt, hogy rosszul öltözöttek és nem fehér bőrűek. Ha akaratomon kívül megbántottalak, elnézésedet kérem. Baráti szeretettel üdvözöl: jgy

6. Dudás Sándor:
   2009. 02. 14., 18:41

Kedves Barátom, Gyula! Hangsúlyozom: NEM BÁNTOTTÁL MEG! Ám ez a probléma nagy gond nekünk, kevésbé hallóknak, hallástalanoknak, MERT ahány ember, jóformán annyi reagálás! Képzeld el a helyzetemet nap-nap után úgy, hogy vannak, akik - mivelhogy ( véleményed ellenére!) jól beszélek - figyelmen kívül hagyják hallásállapotomat. Ha ilyenkor történik valami kommunikáció, és nem figyelek, bizony SÜKET vagyok. Ezer és ezer példát hozhatnék most fel - írásaim ebből IS táplálkoznak. Hogy hogyan látom - látjuk! - az életet - ezért lettem író! De első verseim, mondjuk 13 éves koromtól 20 évesig, nem ábrázolták a csendben élők gondját, problémáit! Mert nem is volt. A rendszerváltás után ki kellett nyilvánítani ezt a másságot! Ma a további cél: jelnyelvünk elismertetése a kormánnyal! Bonyolult lenne, ha ennek történetére, a fogyatékkal élők, vagy inkább mondjam úgy: az egyenlőségért harcot vívók történetére kitérnék, de némi ízelítőt olvashattál Képfecskék c. önéletírásomból. Értelmes ember vagy, tudod: az Ember küzdve küzd - minden körülmények között. Esetemben: nem a süket-csenddel zajlik a harc, ez reménytelen, hanem a sors ellenére is lehetséges teljes az emberi-szellemi méltóságért, kiteljesedésért! Ha segítesz, Rajtad is múlik! Szeretettel üdvözöllek: Dudás Sándor

7. PJudit:
   2009. 02. 14., 22:43

A hozzászólásokból is látszik, hogy mekkora erővel és jelentőséggel bír, amit az ember leír. Mit indíthat el, mennyi ember értheti ezt félre, még akkor is, ha az alapvetően jószándékú.
Sokszor gondolja úgy az ember, hogy tud valamit, biztos valamiben és akkor ripsz-ropsz kiderül az ellenkezője.
Ezért is helytálló az a mondás szerintem, hogy az élet furcsa fintora, a buta ember mindenben holtbiztos, az okos embert meg mindig kétségek gyötrik.
Persze ebben is nagy ellentmondás van, de ettől szép ez az egész.
A másság elfogadása, tudomásulvétele nagy dolog, tanítani kéne az iskolában, akkor talán jobban tudnánk egymással ellenni, könnyebb lenne az életünk felnőttkorunkban is.

8. Dudás Sándor:
   2009. 02. 15., 09:42

Kedves P. Judit! Summázatával, az utolsó bekezdéssel teljesen egyetértek! Nálunk a faluban, mivel gyerekkoromtól ismernek, teljesen elfogadnak ill. tudomásul vették állapotom - és kész! alkalmazkodnak úgy, hogy tudják: szájról olvasva tudok bárkivel kommunikálni. A gond az, amikor , hogymondjam, kívülállóval, aki nem ismeri az érintkezési módot találkozom…
Tovább megyek. A hallásukban sérülteket évtizedek óta intézetbe adják, ott élnek egymás közt. Adódik a kérdés: hogy ismerhetnék a halló világot , s vice versa: a halló világ őket?!

9. Muzsay András:
   2009. 02. 15., 14:41

Tisztelt Jenei úr!
Felüthetem az Értelmező Szótárt, ami azért valljuk be, több évtizeddel le van maradva a mai szóhasználattól, s valóban azt találjuk, amit Ön írt. Én nem vitattam, hogy igaza van, csupán tolmácsoltam egy kérését a hallássérült embereknek, hogy ők úgy szeretnék, ha nem süketnek, hanem siketnek nevezné őket a társadalom, és meg próbáltam megértetni, hogy a süket/siket állapot és a némaság két különböző dolog. Aki megérti ezt, megérti, aki nem azt hat lóval sem lehet kényszeríteni arra, hogy így használja a nyelvet. Attól, hogy valaki szüleitől a tudhassa-láthassa szóhasználatot tanulta el, az még nem lesz szalonképes műveltebb körökben. Köszönöm, hogy meghallgatott, tisztelem amit írt, csak azt nem ahogyan írta.
Üdvözlettel
Muzsay András

10. Dr. Bartha Júlia:
    2009. 02. 17., 11:29

Érzékeny dolog ez az újdonsült műfaj, a blog…
Azért remélem, hogy ez a számítógépes naplózás nem váltja ki a nyomtatott betűket.
Nekem tetszik, csak hiányzik a nyomdafesték szaga. Olvasója voltam és leszek Jenei Gyula írásainak.
Bartha Júlia

11. Jenei Gyula:
    2009. 02. 17., 13:40

Kedves Jutka, köszönöm a bejegyzést. Bizakodjunk, hogy a computer-fejlesztők kitalálnak valami illatprogramot, s a gép a nyomdafesték szagát is produkálni tudja majd. Addig meg nincs más, ki kell nyitni egy új könyvet, s annak a közelében blogot olvasni : ) Nem tudok jobbat. Szeretettel üdvözöllek: jgy

12. bm:
    2009. 02. 17., 17:00

Ácsi, emberek! Mindannyian fogyatékosok vagyunk valamiben. Érzelmekben, toleranciában, értelemben, pénzben, kézügyességben, egészségben, közellátók, távollátók vagyunk… vérnyomás, cukor, hormonok sújtanak bennünket, vagy olyan belső fogyatékosságok, melyeket lehet leplezni, de megvannak, rosszabbak is vannak közöttük,
mint néhány fent említett eset, helyzet. És sokunkat ér szinte naponta igazságtalanul durvaság.
Amikor keresve sem találni benne semmiylen humánus gesztust.
Mert nincs benne.
Jenei cikke szeretetből íródott.
MInden cikke emberi humánumot tükröz.
És lássuk be, hogy jószándékkal is.
Nem lehet nem észrevenni, ahogyan reklámot igyekszik csinálni az ESŐ számára, melynek elkötelezett szerkesztője.
És Dudás nevű írogató ember számára is, hogy itt az ESŐ , benne a vers, olvassátok…, és tudván tudjátok, hogy a
költőség kifinomult,
sérülékeny (fogyatékosság?)
lelkialkatot feltételez. A cikk valódi mondandója ez volt.
. bm .

13. Dudás Sándor:
    2009. 02. 17., 21:17

Szakmai ártalom okán megjegyzem: van egyszerűbb, s olcsóbb megoldás is! Lehet vásárolni nyomdafestéket, és kevés szakértelemmel ki lehet nyitni a tetejét, ezt friss papírral körítve, orrközelben… - - Ám Gyula írásai nem pótolhatók!
Szeretettel: Dudás Sándor

14. Meiklokje:
    2009. 02. 23., 14:28

Kedves Jenei Úr!

Én 20 évesen váltam siketté,előtte teljesen tökéletesen hallottam,3 idegen nyelven beszélek. Tehát ismerem mind a két oldalt, a magyart anyanyelvemként bírom. Kijelenthetem,hogy a süketnéma szó pejoratív nekünk,hallássérülteknek. Amikor Értelmező Kéziszótárt írnak ezt nem veszik figyelembe, és valljuk be,mire kinyomtatják el is avulhatnak egyes részei, (köszönhető ez a nyelv gyors változásának),egy ilyen jellegű könyv csupán a nyelv pillanatnyi állapotát tükrözi. Amennyiben ezt nem veszi figyelembe és kérésünk süket fülekre talál Önnél, akkor vajon ki a süket? Biztos hogy nem a hallássérültek……