Táltos-homlok
2011.07.11. 05:01, Turcsány Péter
Fekszem. Mozdulni nem tudok.
Őrlő malom a lélek,
miértek forgatják egyre...
Megsült kenyér az élet,
jó szándék, vagy átok harapja...
Fekszem. Fakó, száraz gyepre.
Csend. Döbbenet. Fojtott
zokogás homlok mögött.
Csontok, ízek szökni készek,
sajognak csontközök.
Sóhajok hiába nyílnak,
szirmuk elszárad, elhajóz'.
Szárazság hajósa, délibáb,
szikrát vet enyhe pírja –
Vigyázva lépj folyó fölött,
fény a száraz vályút issza,
Álmaid Júdása megtagad,
lappangó izzás vagy magad.
Nyarunk futása rövidül,
heves iramtól részegül,
nyitott tenyérrel búcsúzom,
belőle kihull vagyonom,
homlokom ujjaimmal zárom,
vigasztalásom, vigasztalásom:
paripák nyerítenek föl
villámhozó éjszakákra,
dobol, dobol tetők dombján
fölfakadó zápor árka,
ébredése holnapoknak
halántékom nyugtát várja.
Nagyon tetszik a vers maga is, bár én idős létemre a hagyományos formát szeretem, de ez modernségével is megragadott! Gratulálok!