A főjegyző Trézsikét, a lebuj terebélyes, szőke tulajnőjét kérette az asztalhoz. Tőle magától rendelt tömény italokat.
Ugyanis ilyenkor reggel a személyzet már összevissza keresztelte a berúgott vendégeknek az italát. Csakis a tulajnő kezeskedhetett arról, hogy az italok nem szenvedtek el több pancsolást vagy higítást, mint általában. Ez a főjegyző mindig észnél maradt. Baromerős, temérdek alak létére háromannyit bírt, mint más rendes halandó. Hirhedt volt arról, hogy a legfortélyosabb cigányon túltett, ha üzletről volt szó. Vagyonát több ház, több szőlő, több szántóföldes tanya és erdő meg egy nagy fűrésztelep alkotta. Nem beszélve a melléküzemekről, tehenészetéről, disznóhizlalójáról. A város egyik takarékpénztára is a főjegyző zsebében úszott.
Gáogh Károlynak hívták. Apja, nagyapja, öregapja is csupa kis sárhalmi, rőfös, szatócs, uzsorás örmény volt. Még negyven év körül járhatott csak. De hatvannak nézett ki. Nagy, berbenceszerű feje fényesre kopaszodott, széles háta behajlott, a pocakja rengett. Bőre a sok éjjelezéstől, tömény szesszel és sörrel váltogatott ásványvizes bor állandó nyakalásától olyan színűre petyhüdött, mint a mosószappan.
Nagy, lomha teste teljesen elrenyhült a folytonos üléstől. Kocsija nélkül egy tapodtat sem tett soha. Állandóan bricskáján cikázott a környék minden zugában a vagyona ellenőrzésére. Bámulatos eréllyel rendelkezett. Ha reggel is ment haza, kilencre pontosan benn ült íróasztalánál a városházán. Kora délután pedig körútjait járta. Csak úgy hat és kilenc óra között nem fogadott senki emberfiát. Ilyenkor otthon szendergett bezárkózva.
Tartalékos huszártiszti rangot nyert, és valamikor remek, nyalka lovasnak ismerték. Szertelen sok hurkot vetettek utána az eladólányos házak, hogy férjnek megfogják. De mindet kikerülte.
Hát azért szerzetesi életet nem élt. Tudta mindenki, hogy a fűrésztelep vezetőjének két lánya a főjegyzőé, csinos házgondnoknőjétől, akit búsás hozománnyal adott férjhez. Egy fiáról is tudtak. Szintén idegen családból. Ez az alak pályázott jelenleg a polgármester gyönyörű, féleg-meddig gyermek lányának a kezére.
A polgármester, Tarcsay Elemér Gerő, a sárhalom-csávosdi uralkodóházból származott. Szó szerint így volt. Nagyapjának a szobra ott nézett összefont karral, hosszú atillában, vagy a városi tájnyelv szerint magyarkában, a város főterén, nagy művére, az ötven bennlakó-diákos kollégiumra. Az ő uralma alatt lett Sárhalom és Csávosd nagyközség egyesítve, és kapta meg a rendezett tanácsú város címet meg minőséget. A nagy ember fiát és főleg unokáját, a jelenlegi polgármestert, mint az uralkodóházakban van, csakis az ős dicső szelleme tartotta nagyon is érdemtelen a polgármesteri székben.
Elemér Gerő polgármester átkozott szenvedélynek hódolt. A kártyának. Már eljátszotta tekintélyes örökölt vagyonát, már eljátszotta felesége, a született bárónő örökségét is. Már a legszörnyűbb, burkolt nyomor filléreit zsarolta ki családjától és szűkebb-tágabb környezetétől, hogy játszhassék és veszthessen. Mert a polgármester nyereséggel még nem kelt föl kártyaasztaltól. Jelenleg azonban a Fürdő hajnali vészes válságát a polgármester áldatlan szenvedélye oszlatta el jótékonyan.