2011.07.25. 07:33, Turcsány Péter
És rászakadnak tonnás terhei
a mindig új bálványhoz tartozásnak.
Feszült ideg-kötélen csüngeni
mikor görcs-tömbök csapódnak egymásnak.
Az elhagyások ólom-léptei
azóta is tiporják éjjelente:
a boldog percre búcsúval felelve.
A kóborlónak jászol nem jutott,
csak aranyszőrű réteken pihenni.
Kutatni minden eltitkolt zugolyt.
Támadások, ostorok közt szemernyi
békességgel köszönni meglopott,
kisajtolt cseppjeit az ünnepeknek:
szomjas földre záporok így peregtek.
(Bűnnek nevezhető-e élet és halál
lajtorjáján a folytonos le-föl?
Az inneni a túl világra vár,
s a t ú l n a n i az innenire dől.
Ahol pályára, útra nincs szabály,
kereshetünk-e ott törvényeket –
hősünket így szabták az istenek.)
Bizony, a kékbabos kendőjű mámi
is ijedten kavarta krumpliját,
hiszen ki is zavarta meg konyhányi
sereggel az esti Vigiliát?
Farmerrel, bakanccsal és bőrkabátban
hiu és padló közt a létra-szárnyban
lobogott ott szokatlan ifjúság.
S a bika-futtatásra összegyűlt
család arcán a rémület! Keringett
miként kotlós fölé ha ölyv röpül!
S a szarv alig hogy sértette az inget.
Áldott legyen kéz, cérna és a tű –
mind, mind, mind, mind az égő sebeket
összevarrták, hol hősünk megjelent.
Harminchatodik sorba lép az ének,
a folytatáshoz “mankó” kellene.
Egymás hátán a részletek megférnek,
a sorsvonalnak nincsen ihlete.
(Erő kell, kedv és akarat a gondban,
ezek híjával magam is bolyongtam.
Korunk helyét a nincsben – írja tollam.)
Korhely Kóbor! Nyomát térképeinken
nem jegyzi út, város, országhatár.
Lehetne Istók vagy Balázs akár,
nevét História sem őrzi fennen.
(Csak mint rosszpénzre hogyha rátalál
a krónikás – zsoltárba úgy gyúrhatnám.)
Élete fél rémálom – kialvatlan.
És az eszelős harc visszafelé,
a visszatisztulások szutyka csurran,
a büszkén kifecsegett vétkeké,
mely megnevezve lesz mindegyre rútabb.
Kimondásod, ha nem segít, hát hallgass –
cinkos, aljas szavaktól vagy hatalmas.
Mozaikot mozaikokba törni,
aszállyal és folyókkal itt a nyár.
Kárvallatással mit lehet pörölni?
– – – – – – – – – – – – – – – –
Hamarost visszafogad az anyaölnyi
száműzetés – hát mért e rettegés
szárnya alatti riadt fecsegés?
Keresztbe ejtett karral fekszel itt
és útra küld és gyógyulásra int,
erővel izzít végső sejtedig
csupasz kiáltás végítéletig:
“Isten szeret!” – és újra megsegít,
futnak, megtörnek ellenségeid.
Keresztbe ejtett karral fekszel itt.
Zsoltáros évszak, küldj ránk életet –
útfordulónkon tehertételed.