20.

   Még Gabi.

    - Jolit kérdezed? Erkölcsös, erős jellem. Nem női mivoltából, hogy úgy mondjam, macskásan ügyes, hanem az életből megtapasztaltakkal. Vértezett, két lábbal a földön álló. Őserő, őstermészet. Ágyamba hozta a kávét. Dél körül mentem munkába? Délben asztalon gőzölgött az ebéd. Piszkos ruha nem lehetett rajtam. De olyan természetű, nemhogy a jelnyelvre nem hajló, egy-két "fogás" erejéig legalább, hanem zsigerileg irtózik mindenféle gesztustól, ami nekem könnyebbséget jelentene. Pont, mint anyám. "Ne mutogass, nem vagy te néma!"- szólt rám indulattal, ha rámutattam valamire. Kisgyerekként nem ismertem a jeleket, csak jóval később. Meg a rámutatás ösztönös dolog. Ha Jolinak tudomására jutott hallásállapotom, mert mindig figyelmeztetnem kellett rá, egy-két percig lassabban beszélt, de aztán felvette hadarós stílusát. Néztem értetlenül. Nem értett a nézésemből! Bólintottam, rászóltam. Gyűltek bennem napokon, hónapokon át a rossz érzések. Nem bírtam tovább. Alkalmazkodni, így kommunikációsan, nem tudott. De míg ő a jeleket elsajátíthatja, én nem tanulhatok meg hallani.

    Új mobiltelefonom hívószámát ismerősének nem adtam ki. Dühbe gurult.

    - Tud ő SMS-ezni? Nem? Akkor mit akar?

    - Ha hívni akar…

    - És olyankor hívogat, amikor egyedül vagyok? Aztán törölgessem a "nem fogadott hívásokat" - szerinted becsületes dolog? A készüléket némára állítottam. Úgyse hallom.

   Miért mondott olyanokat, hogy "Megérteted magad bárkivel, nem vagy te siket! Tartsd magad! A hallók a sorstársaid, nem a siketek. Beszélni nem kötelező senkivel."

   Egy magyarázat létezik: nem fogadott el.

   S vica versa!

   Ha belegondolunk, jót akart. Azt, amit az úgynevezett épek többsége, nem tudva, valójában mi a nem hallás. Én viszont nem tudtam már játszani a jól hallót. 

21.

    - Csordás úr, ha bátor, írja meg az én esetemet! Figyeljen ide! Az a helyzet, hogy 35 000 Ft-ból nem lehet megélni. Évekig munkanélküli voltam, mert a munkáltatók nem szívesen vesznek fel hallássérültet. A kormánynak szigorítani kellene a jogszabályokat, vagy olyan törvényt hozni, ami megbünteti a munkáltatót, ha siketsége miatt utasítja el a jelentkezőt. Akkor talán megteremtenék az egyenlőséget. Magának magyarázzam? A hallássérülteknek ugyanolyan joguk van magasabb fizetésű álláshoz jutni, mint a halló embereknek, hiszen gyakran színvonalasabban dolgoznak, mert nagyobb a türelmük a munkához. Gyerekként ugyanúgy nőnek fel és tanulnak, mint a halló gyerekek, a ugyanúgy udvarolnak, házasságot kötnek, gyereket nevelnek, mint mások. Így az élethez nekik ugyanolyan esély kellene. A rokkantnyugdíjat a munkaévek után határozzák meg. Mi van, ha valakit pont a siketsége miatt sehol nem vesznek fel a tisztességes megélhetéshez szükséges munkahelyre? Miből él meg?

   Kezdtem volna vitatkozni környezetemben látott példákkal, hogy a hallók sem mindig találnak megfelelő munkahelyet maguknak?

   És hogy a siketek sem mindig akarnak?

   A beszélgetőpartneremet negyven év körülinek saccoltam, az ő esete még a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen vannak olyan siketek, akik a rendszerváltáskor fejezték be általános iskolai tanulmányaikat. Sokuk előtt már nem nyílt meg egyetlen szakmunkásképző kapuja sem, sikettel nem vállalták a bajlódást, amikor az egészségesekkel sem tudtak mihez kezdeni.

   Jogszabály szerint semmire sem jogosultak! Nem kaphatnak rokkantnyugdíjat, hiszen szolgálati idővel nem rendelkeznek.

   A siketek, a testi fogyatékosok, de az egészséges fiatalok közül is pár ezren, jogosan kérdezhetik: hol az ő helyük ebben a társadalomban? Nincs szükség rájuk? Erejükre, tudásukra, emberi értékeikre?

   Bizony, kegyetlen kérdések ezek!

   Vegyük hozzá, hivatalos helyeken - mondjuk, hiteligénylés, pénzbefektetés, lakásépítés - csak a legritkább esetben akad valaki, aki kommunikálni tud a sikettel, nagyothallóval. Márpedig ilyen esetekben profi tolmácsra van szükség.  

22.

  -Jó napot kívánok. Csordás Tibor vagyok. Sajnos, siket. Van kiadó szobájuk?

   A portás meghökken, ám tudja, hogyan kommunikáljon; lassítva beszél. Ennek ellenére nem minden szavát értem.

   Megmondom, miért. Nekem szokatlanul, furcsán áll két foga. Egyik elől, elferdülve, a másik a szemfog melletti, kicsit le van törve. Vonzzák szemem, mint valami szép hölgy. Más esetben is előfordult. Annyit gondolkoztam rajta, de nem jöttem még rá, miért?

    - Tudunk... biztosítani. ...éjszakára... ft. Ebben... kér?

   Hány forint? Mit kérek? Azt hiszi, értem. Dehogy ábrándítom ki! Majd úgy "navigálok", hogy "megfoghassam" a lényeget.

    - Akkor ebéd nincs?

   Tagadó fejrázás.

   Nem baj, megoldom. Negyvenöt körüli, nyugodt.

    - Rendben. Árkedvezmény, mivel több éjszakára? Négyezer?

   Ujjain mutatja: "Nem négy - hétezer."

    - Elnézést. Négy - hét: ugyanaz a szájmozgás. Nos, három éjszakára kérek szállást. Egyelőre. Meglátjuk. Rendben?

   Bólint.

   Személyi igazolványom, lakcímem kéri.

   Három nap. Naplójavítás, nyomda. Kicsit élni, lazítani. 

23.

   Verőfényes nap.

   Lassan, szemlélődve, nagyot sétáltam a Tisza-parton.

   Megkönnyebbedett érzéssel, abban a tudatban: nem kell hazasietnem. A szálló ugyan drága, de ezt a három napot megengedhetem magamnak.

    - Szervusz, Kálmán!

    - Szervusz, Tibor! Te nem öregszel!

    - Nem hát. De te se!

   Férfias kézrázás.

   Nehogy közénk álljon a csend:

    - Ne áruld el senkinek, festem - mutatom őszülő hajam -, festék nélkül. És te? Látom, jókora műhelyt bitorolsz. Van munkátok?

    - Van, hála Istennek.

    - Az a jó! És a minőség?

    - Sértegetni akarsz?

    - Nem, újabb munkát zúdítani a nyakatokba. Nem is akármilyet! Ilyen minősíthetetlen gépiratot, mint az enyém, nem fogsz kapni az életben! Innen-onnan vágtam ki az ide összegyűjtött verseimet, részletekbe ragasztva össze. Hehe. De ne sírj! Ugye, számítógépem, az nincs. Légy szíves, ne vigyorogj, mert én viszont hibátlan munkát várok tőletek!

    - Mióta ismerlek, csak hibátlan munka került ki a kezed alól.

    - Más az! Könyvkötés! Szakma. De ez alkotómunka! Versek, rajzok. Mondd csak, lenne itt munkám?

    - Minden további nélkül.

    - Ezt díjazom. Csak ne lenne más elfoglaltságom.

    - Te tudod. Szóval?

    - Ötszáz példányra gondolok, meg a forint nagy vásárlóerejére.

    - Értem. Mennyit tudsz rászánni?

    - Mondjuk egy százast.

    - Rendben.

    - Nem a'! A múltkor fűzéssel készítettétek tenyérnyi könyvecském. Ki se lehetett nyitni. Inkább kevesebb példányt, de kitűnő minőséget várok.

    - Meglesz.

    - Akkor lássatok neki! Először is, lefénymásoljuk.

    - Gyere! 

    Menet közben elnézést kér: nem ér rá.

   A fénymásoló-gépnél:

    - Így kell.

    - Kösz. A mi időnkben nem volt ilyen gép.

    - Miért a mi időnkben? Nem öregszel!

    - Nem hát! 

   Csak vénülök- gondolom hozzá, s rakom be a másolni valókat.