Tánca a kígyók ünnepén
2011.10.05. 08:01, Fabó Kinga
Megbűvölten áll. Bujkál
benne a rontás.
Nem látszik, de mocorog
a belé költözött rossz
szelleme.
Mindenkit megbabonáz.
Csak őt nem, az egyetlent.
Nem fog rajta a bűbáj.
Nem fogadja bűnös vágy.
A bűvös kör visszaránt.
És a bűbáj visszaszáll.
Zárul, átokként, a lány.
Mosolyok. Mindenhol gonosz
mosolyok. Csupa hurok, csupa lyuk
veszi körül. Alámerül.
Táncol úgy, hogy meg se moccan.
Rejtett, titkos a mozdulat.
Választott, a választottnak.
Gyűrűzik magán, tekereg.
Vége nincs, se eleje.
Rántja, a mélyébe, le.
Veszélyes nő, előkelő,
ahogy sose, hogy eleve
kerül elő,
onnan tér meg,
honnan halandó
nem léphet.
Akit kíván, magához ránt,
odaláncol. Testéből
gyűrűt fon köré. Táncol.