2011.10.13. 09:42, G.Wolfman
Fa jajdul a vashoz,
Acél tépi a kérgeket.
Nem a széphez, az odvashoz,
Lombokán át töri a fényeket.
Nyikorog a görcs legbelül,
Kíméletlen penge szabdal.
Vén hangya nevet legfelül,
Fut a halál elől, szembe a Nappal.
Zöld még a lombkorona,
Tenyéren csattan a köpés.
Az öreg Tölgy a senki rokona,
Elférne rajta sok kötés.
Vérszilánk fröccsen szerte-széjjel,
Tölgyhölgy dereka egyre soványabb lesz.
-Hőgutát kapok még ma éjjel –
Így zokog az Élet, s örök harc ez.
Kérges kezek zordon lecsapnak,
Újabb sebek az élő fahúsban.
- Miért nem mentél inkább jégcsapnak?
Éneklik a faszomszédok kórusban!
Koronát igazit utoljára a Tölgy,
Megannyi sírást ver vissza a völgy,
Utoljára hullik a harmatos gyöngy,
Isten veled: évszázados Hölgy!
Fájdalmas és érthetetlen a fák ok nélküli pusztítása.
Sokszor úgy érzem nem fog még egy ilyen hatalmas, gyönyörű fa nőni a kivágott helyett!
Tetszett a vers!