Egy villanás, és vége...

Tara Scott

                                         AIR CRASH

Csak egy délutáni szösszenet…

Makacs ülőideg gyulladás határozza meg a napjaimat, immár a mai hétfővel a harmadik hete. Ilyenkor az ülés heves fájdalmakkal jár, ezért a neten levelező barátokkal csak rövid üzeneteket vált az ember, épp csak annyit amennyiből kiderül miért is nem írunk hosszabban. Van azonban az internetnek egy olyan része, melyhez nem fontos ülni, hiszen fekve is lehet nézni, ez pedig a You Tube-ra feltöltött videok sokasága. A napokban örömmel tapasztaltam, hogy a Kecskeméten 2010-ben megrendezett repülőnapról készült video felvételek száma is szépen szaporodik. Ma délután pihenésképpen visszatértem a repülős videokhoz. Felfedeztem az ajánlatok között újakat is, az elsőre kattintottam és elhelyezkedtem kényelmesen, hiszen közel öt percet jelzett a felvétel idejének. Az ajánlatban csak a bemutatót tartó gép típusa szerepelt, és a bemutató helyszíne. Azonban miután megjelent a felvétel, a főcímből már kiderült, hogy légi katasztrófát fogok látni. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy az utóbbi napok szenvedései mellett valóban szükségem van erre? Persze a kíváncsiság erősebbnek bizonyult. A helyszín hangulata ismert volt, Kecskeméten sokszor átéltem már. Gyönyörű, kristálytiszta felvételen kísérhettük az orosz gyártású Szu 27-es típusjelű gép bemutatóját. Az égi színpadon fehér,- és szürke gomolyfelhők terültek el díszletként, s a pilóta is mindent elkövetett a sikeres „előadás”-ért. Aztán az egyik manőverből tovább haladva szemmel láthatóan veszített a sebességéből, lelassult majd egy fasor mögé egyszerűen leesett. Annyira valószerűtlennek tűnt, hogy a közönség sem fogta fel hirtelen, hogy katasztrófa történt. Csak amikor a fasor mögül fekete füstfelhő emelkedett fel, akkor hördültek fel többen. A felvétel végén mementóként a bemutatóból kiragadott képeket láttam, s az utolsón, melyen újra a fekete füstoszloppal zárták a felvételt a következő felirat állt:

ptk. ALEKSANDR MARFICKIJ

ptk. ALEKSANDR ZURAWLEWICZ

A nevek felett pedig egy lengyel szöveg állt, melynek utolsó szava a „domu” volt.

Nem értek lengyelül, csak valamikori orosznyelv tanulmányaimból következtettem rá, hogy valószínűleg azt írták a nevek alá, hogy ez a két pilóta már nem tér haza. Persze tévedhetek is.

A repülőnap a bemutatókkal mindig a repülő emberek és a repülésért, a gépekért rajongó emberek közös ünnepe. Mindkét oldalon a napokat számolva várják a plakátokon meghirdetett dátumot. A pilóták órákat töltenek a levegőben gyakorolva, csiszolgatva az általuk elképzelt program elemeit. Mindenki azt szeretné, ha elkápráztathatná az alant tapsoló, integető tömeget. A két felhőjáró is szerette volna felejthetetlenné tenni azt a napot, a közös ünnepet. De valami történt. Műszaki, vagy pilótahiba? A végkifejleten már nem változtat.

A földre kényszerült gép,- halott madár – lelkét, a két pilótáját magába zárva örökre együtt marad már.

A nap, ragyogó fénybe vonta a repteret, igazi repülőidő. A fák is ugyanúgy zöldelltek, mint néhány perccel azelőtt, de két családnak aznap örökre beborult az ég. Igaz, ez a felvételen nem látható. Csak bennem pergett a film tovább.

„AIR CRASH Su 27 at POLAND Air Show 2009 RADOM”