Akkor kezdjük a végéről. Láttam a múltkor a prae.hu-n, hogy tartottál egy előadást az e-könyvekkel kapcsolatban. Mennyire sikerült beilleszkedned a budapesti kulturális környezetbe?

 

az előadás egy prezentáció volt, ami a munkahelyem, az egyetemi könyvtár legfontosabb katalógusának digitalizálási projektjéről szólt, amiben volt szerencsém közreműködni.

 

annyira sikerült beilleszkednem a budapesti kulturális környezetbe, amennyire úgy egyébként be tudnék illeszkedni “bármibe” is: nem nagyon, vagy inkább: nem tudom. nem tudom, mikor lennék jól beilleszkedve. nem vagyok illeszkedős típus. ez kb. azt jelenti, hogy mindenhol “idegenszerűen” vagyok, érzem magam. mindenhol vannak persze jó, számomra kedves helyek, tájak, emberek, állatok, a létezés sajátos ízei [bár ez az “íz” szó kimódolt és finomkodó, inkább azt mondanám: a létezés sajátos textúrái, tektonikája, szerkezete], de alaphangoltságom mégis az idegenség. kipróbálnék persze, meg kellene próbálni más helyeken élni. hogy biztos legyek az “idegenségben”. szívesebben, sajnos nagyon szívesen élnék másmerre, nyugatabbra, északabbra [el innen, ahogy petri írja]. kicsit nehezen viselem, nem kedvelem, nem annyira élvezek itt, a balkánon élni. nekem ez az. olyan ottlik-féle, de rossz értelemben vett “kuplerájozás”. túl meleg is van, szó szerint. hűvösebb tájakon élnék. rendezett/ebb viszonyok között. ezzel ellentétben viszont az orosz kultúra számomra nagyon fontos. orosz, szovjet. nem tudom, hogy jön ez ide [úgy, hogy oroszországban mégsem tudnék élni, nem akarnék]. amikor kárpátalján éltem, a szovjetónióban, azt rühelltem. most meg érdekel. meg akarom érteni a gyerekkorom, ifjúkorom színterét, idejét, a kontextusom. ami idáig “vezetett”. akkor érdekel, amikor már nincsen.

 

 

Most, hogy megtörtént az első "kérdés-felelek", talán bevallhatom: valójában nem tudom, miért kerestelek fel/meg. Valószínüleg az általad is említett megértés igénye vezetett el hozzád. Bár az én esetemben nyilván nem a gyerekkor, ifjúkor játszik ebben szerepet. Tulajdonképpen az érdekel, mennyire változott az én-azonosságod áttelepülésed után. Megőriztél-e valamit "kárpátaljaiságodból", vagy teljesen idegen ma számodra ez a fogalom? Tartod valakivel/valakikkel a kapcsolatot az itt élők közül? Milyen gyakran jársz itt?

 

az jó, hogy nem tudod, miért. bár nem tudom, mire. de persze, igazságtalan vagyok, mert talán az egyik kedvenc, ill. inkább alap kifejezésem és alap-meghatározottságom szinte a „nem tudom”. és erre rögtön beugrik egy számomra igen fontos sor egy nagyon nagy költőtől, Szép Ernőtől: „Emlékszem, emlékszem, nem tudom mire”. ez egy versvég, pont nélkül, pont így.

érdekes, hogy második kérdéseddel is az elsőt kérdezed másként, újra. valamiért ez fontos. nekem nem annyira. az “én-azonosság”: ez gondolom az önazonosságról, identitásról kérdezne. ha nem pszichológiai szempontból, mert nyilván, nem mint magánember, hanem mint irodalmár vagyok/lennék “érdekes”, akkor azt tudom mondani, hogy nem változott. nem változtam ebben az értelemben. minden más értelemben, igen. hogy érthető legyen annak, aki ezt olvassa, egy kis önéletrajzi narratíva: kárpátalján születtem, elkezdtem írni, irodalom terén tevékenykedni, aztán 1994-ben áttelepültem magyarországra. egy ideig még benne voltam lájtosan az irodalmi “bizniszben”, később, több okból már nem.

kárpátalja természetesen fontos számomra, a helyek, ahol éltem, voltam, az emberek, akiket ismertem, és minden. a “kárpátaljaiság” számomra soha nem jelentett semmit. én “én” vagyok/voltam [nem igaz] ott és itt is. nem kisebbségben, nemzetben vagy más entitásban gondolkodom vagy határozom meg azt, ami vagyok, amit csinálok. a kontextus természetesen meghatároz, oké, valamennyire, de engem untatna, ha csak ezzel kellene foglalkoznom, ha ezzel kellene kizárólag meghatároznom magam. ha a kontextus ernyője alá bújnék. bizonyos értelemben számomra ez túl könnyű. túl könnyű elodázni feladatokat, tehetséget, gondolkodást. konkrétan: nem tudom, most hogy van, de régen klasszul meg lehetett abból élni [kb. egy egész irodalom ebből él/t], hogy valaki eldalolta a kisebbségi létet, meg azt, hol él, meg azt, mi mellett tesz hitet századszorra is, szar, minősíthetetlen munkákban. tartalomközpontú irodalom. tehát, hogy tök mindegy, hogyan, csak benne legyenek a sorokban ama bizonyos szent szavak, írni meg nem is kell tudni/akarni.

kárpátalján baromi rég jártam, nem sok emberrel tartom a kapcsolatot, de ebben nincs változás, amikor ott éltem sem voltam nagy kapcsolatépítő. budapesten sem vagyok az. kárpátalja a fejemben van, túl jó az emlékezetem, ezért sok képet látok, sokra emlékszem. ettől függetlenül nagyon szeretnék megint alaposabban hazamenni. a haza természetesen továbbra is ezt jelenti számomra.

az a baj, vagy nem baj, csak van, hogy itt folyamatosan többféle én beszéde keveredik, irodalmi- és magán-éné, éneké.

 

Igen, tényleg fontos számomra az első két kérdés. De természetesen fontos. Nem a kontextus ernyője, és az alá- meg kibújás miatt. De ha neked nem annyira, nem faggatlak ilyenekről. Miért alkotsz?

 

szerintem nyugodtan faggass akármiről, csak elmondtam, mit gondolok arról. keveset. és lehet, hogy ez nem természetes. de talán az is baj, hogy össze van keveredve ugye a diskurz. ha a kárpátaljaiság, mint irodalmi kategória a kérdés, akkor én nagyon esszencialista módon azt mondogatom, az érdekel, jó-e a szöveg vagy nem jó, működik-e a mondat vagy nem. az, hogy a mondatban éppen kárpátaljai életanyag darabkák keringenek, naszép, oké, elemezzük. hadd legyek erőszakos: nekem tökmindegy, hogy a szövegben valaki ungváron vagy a hargitán szopja le a barátját.

az -iságról, mint magánzó, lásd fentebb az idegenség-szöveget.

hogy miért alkotok, jó kérdés. ahogy írtam, egy ideje nem. nem irodalmat. ideiglenesen. ahogy a kézirat nem ég el, úgy nem lehet abbahagyni az írást, sajnos. fejben tovább megy. de amúgy sem tudom, tudtam, miért is kell nekem “alkotnom”. nem tudom, mi a motiváció. kíváncsi lennék, ki tudja. mondjuk, alapban alacsony lángon ég/égett bennem általában az alkotási kedv. ezért is érdekelt mindig, hogy van az, hogy valaki, mondjuk naponta/hetente/havonta/általában alkot, nyomja az irodalmat [vagy akármit], mint süket a csengőt. mi hajtja. bennem elég kicsi ez a hajtány, és nem is jut messzire. [önreflexió: minden megnyilatkozásom irodalmi szövegként fogom fel, ezért orvul ezeket az interjúválaszaimat is folyamatosan újraírom, átfogalmazom, módosítom. eleve tudatában annak, hogy nincs végső verzió, vagy tökéletesség. a nem tudom mellett a törlés és újraírás, újra mondás is a szótáram nagyon lényeges részei. (nincs szótáram)]

 

Van keveredés, ami nem baj. Mindenre reflektálsz, úgyis elkülönülnek egymástól a dolgok.

 

A fogalmak megterheltek. Ha leírom azt, hogy kárpátaljaiság (mint irodalmi kategória), valószínűleg a húsz évvel ezelőtti vagy még korábbi állapotok jelennek meg az értelmezésben. Pedig én csak annyit szeretnék, hogy a jelenből visszatekintve el tudjak mesélni egy történetet. Lehetőleg olyat, ami nem mítoszokkal és előítéletekkel teli.

 

A példád ugyan nem győzött meg, mert valószínűleg sokkal mélyebben gyökerezik a probléma, minthogy ki és hol szopta le a barátját stb. Az viszont tényleg elsődleges, hogy jó-e a szöveg vagy sem. De ez nem minden, ez még önmagában nem irodalom.

 

Ha mesélnél arról, miért hoztátok létre annak idején a Véletlen Balettet, sokkal árnyaltabb lenne a kép. Működött-e valamennyire az a meglehetősen radikális szellemiség, amit az első évfolyam első számának bevezető szövegé(/-ei)ben leírtatok, meghirdettetek?

 

nincs olyan történet, amely nem mítoszokkal és előítéletekkel teli. [van, persze.]

nem hoztam fel példát, következésképp meggyőzni sem akartalak, és számomra nem probléma, ki és hol tette, amit tett. természetesen egy tett önmagában még nem irodalom, mint, ahogy egy nem-tett sem az.

ha mesélnék arról, miért hoztuk létre a VB-t, nem lenne árnyaltabb a kép, mert nem tudom, milyen képről van szó.

a bevezető szövegek szépen tudnak működni, lapok már kevésbé. ez sem működött. hiányzott a kontextus, az emberek, akik írtak volna. már az első szám sem működött, ill. csak részben, ha a bevezetőben megírtakat tartom irányadónak. nem tartom. és akkor működött, egy ideig. nem szeretném én magam értékelni elemezni a VB-t. elég hamar kiváltam a szerkesztésből. 1 év. nem volt rossz lap, semmiképp nem mondanám annak. sőt. a bevezetőnek nem volt értelme. leesett a lapról. ez nem baj, csak tény.

elég undok és zárt, következésképp modoros szövegek ezek. pl. a leszopós különösen gáz, de nem írom át vagy húzom ki.

 

Nem könnyű hozzájutni sem a VB-hez, sem a verseskötetedhez. Valahogy idegen, távoli számomra ez a nemzedék, talán azért, mert nem tudom megismerni jobban a szövegeiteket. Forgattam azt a két VB-számot, amit az ungvári könyvtárban találtam. Élmény volt találkozni mondjuk Brenzovics Marianna korai verseivel vagy a te BDK-kritikáddal.

 

Kik olvasták a VB-t? És kik téged? A verseidet? Milyen volt a visszhang?

 

sajnos a VB-nek voltaképp nem volt “helye”, kontextusa sem a magyar, sem a kárpátaljai irodalmi életben. akkor csináltuk, amikor kb. nem olyan rég éltünk Magyarországon, itt nem annyira ismertek, nem annyira voltak kapcsolataink, beágyazottságunk, kárpátaljáról meg eljöttünk, ott terjeszteni nem volt jól megoldható, pedig voltaképp “oda készült” a lap. amúgy kevés pénz volt rá, minimális példányszám, tehát egyfajta hiátusban létezett, ameddig létezett a VB. kicsit a saját kedvünkre csináltuk. de mindez csak egy vélemény, és nem jogos talán, hiszen elég hamar kiváltam a lapból, részben a fenti okok/hiátus miatt, érzékelve, hogy ez így nem annyira “értelmes”, már számomra. több joggal beszélhetnének erről a többiek, akik szerkesztették, vitték a lapot végig.

de alapvetően, a koncepciót illetően is gond volt, vegyesen voltak kárpátaljai, magyarországi, világirodalmi szerzők, tanulmányok terén is történelmi, világirodalmi, nyelvészeti dolgok vegyesen, igazából nem volt kitapintható semmilyen határozott arculat, irány. utólag, visszagondolva, persze igazságtalanul, azt látom, sokat akartunk egyszerre, szerzőhiánnyal küszködtünk, az elképzeléseink pedig nem voltak túlságosan világosak.

nem tudom, kik olvasták a VB-t pontosan, nyilván, ahova eljuttattuk, ami visszhang hozzám eljutott, az jó volt. minden kritikám ellenére, én sem tartom/tartottam gyenge, színvonaltalan lapnak a VB-t, sőt. nehéz/lehetetlen “ügy” lett volna azt, akkor, adott kontextusban jól/sikeresen csinálni.

 

Végezetül azt szeretném kérdezni, hogy a kísérletezés mennyire játszott/játszik szerepet a művészettel való találkozásaidban? Szoktál még játszani?

 

mindig is kísérleteztem, szerettem kísérletezni, igazából csak ez érdekel/t. mint olvasó/néző/befogadó ilyen művekkel (is) szeretek találkozni.

nem tudom, mit jelent, milyen értelemben kérdezed, szoktam-e játszani. még. marhára szeretek játszani egyébként, de nem játékgépeken, nem számítógépes vagy telefonos játékokat, mert ezeket, minden ilyesmit eléggé unok. vannak persze társasjátékok, amiket szeretek, de mégsem kifejezetten, valahogy, ami dedikáltan játék, vagy amit egyedül kell játszani, az unalmas. mert zárt rendszer és nem vezet sehova. pl. egyedül fallabdázni.

az életben szeretek játszani, hülyéskedni, szeretem a humort, az iróniát stb., szerintem alapvetően játékos alkat vagyok, a játék önfeledtsége [és talán a normalitással, realitással, a renddel való szemben állása, hmm…, és destruktivitása(?)] vonz. de ez persze nem tudatos, ilyen vagyok [meglehetősen destruktív, ahogy itt látható is, ebben a szövegben]. vagy hát nem tudom. [nem] „nem tudom mire”

1

1