2012.10.19. 20:55, Közzétette: Kepes Károly
Ladányi Mihály olyan volt, mint a madarak.
A madaraknak, mondjuk, ügyes kis bőröndjük van, benne írógép.
Az írógépet kiveszik bőröndjükből, amikor utazgatnak-vándorolnak,
verseket írnak rajta, a verseket elküldik a szerkesztőségekbe, ott
a szerkesztők elolvassák, s „Ezek a madarak, ezek a madarak!” –
csóválgatják elismerően a fejüket, azután beteszik a verset a
lapjukba. Aztán honoráriumot utalnak ki érte.
Eddig volt, mese volt.
Ladányi Mihálynak szokása volt, hogy félévente látogatott
el egy-egy szerkesztőségbe, s a pénztárban egyszerre vette fel
versei összegyűlt honoráriumát. Egy alkalommal Miskolcon
elterjedt a híre, hogy jön Ladányi. A szerkesztők, a gimnazista
lányok meg az akácfák reszkettek a gyönyörűségtől.
Ladányi Mihály felvette a pénzt, s elegáns fordulattal
meghívta az Avas vendéglő udvarába sörözni a szerkesztőket
meg a Napjaink táján tébláboló kezdő lírikusokat.
Ladányi Mihály nem azt számolgatta, hogy hányan vagyunk,
hanem azt, hogy hány pohár sör fér el azokon az
asztalokon ott a murvakavicsos udvaron – ha jól emlékszem,
úgy ötvenet kért ki egyszerre a pincértől.
Ladányi Mihálynak márcsak ilyen lényegre tekintő, hogy
úgy mondjam, összefoglaló jellegű megnyilvánulásai
voltak. mind a honorfelvétel, mind pedig a sör megrendelése
terén. Meglehet, hogy a lírájában is.
Ladányi Mihályról szólva viszont felróhatónak tartom,
sőt kifejezetten helytelenítem, mi több, rosszalom,
hogy nem számolt az utókorral. A sört ugyanis nem
pohárszám, hanem ládaszám kell rendelni. Egy-egy
ládányi sör mégiscsak jobban emlékeztet Ladányira.
Ladányi sor. Ládányi sör.
Persze – keserű.
Ez is.
Az is.
Istenem! De régen olvastam Ladányit !!!! :)))))))))